A hatvanas évek elejének fiataljairól szól e regény, arról a nemzedékről, mely az első a „békebeli” nemzedékek sorában: a háború alatt kisgyermek volt, vagy éppenséggel később született, s az ötvenes évek megrázkódtatásaitól is jobbára megkímélődött. Így érthető módon éretlenebb fővel került ki az iskolapadból, mint az előtte járók, s ez még azok számára is válságossá tette az életben a felnőtt létben való elhelyezkedést, akiket szerető szülői otthon gyámolított. De hiszen a regény főszereplője, Ádám számára éppen ebből következett a legelső és legnehezebb feladat: az elszakadás, az önállósulás. Ő ezt kamaszos szögletességgel nagyon végletesen hajtja végre. Nemhogy balatoni szerelmi kalandját és kibomló szép szerelmét titkolja el szülei előtt, hanem még hősies vállalkozását is, hogy első éves medikusként kikötői rakodómunkásnak áll be, mert sokkal több pénzre van szüksége felnőtt élete első pillanatától kezdve, mint a neki csordogáló zsebpénz. Helyzetét ez a titkolózás esztelenül megnehezíti. Bár igaz, így válhat el leginkább hogy Ádám kiváló ember, méltó a hivatásra, amit választott, csak sajnos ezért az első nem osztályozható „kollokviumért” rendkívüli árat kell fizetnie. A regény másik főszereplője, a lány, még súlyosabb megpróbáltatás elé kerül, mint a fiú. Édesanyján halálos betegség tör ki, egyik pillanatról a másikra kórházba kerül, lányára hagyva a pénztelenség és háztartás minden gondját. Mariann derék kis teremtés, munkát keres, úgy tűnik állja a sarat. De aztán hirtelen túl sok hárul rá, túlságosan kézenfekvő a „megoldás”, s e kritikus pillanatban elég egy könnyelmű éjszaka…