Az író mondja a könyvéről:
Nagy próbatétele az emberiségnek a szerelem. De a házasság még nehezebb próbatétel, hiszen az a legérvényesebb próbája a szerelemnek is. Pedig a regényeket ott már be szokás fejezni, amikor két fiatal találkozott, s egy ágba fonta az életét. A fiatalasszony regénye jóval ezután kezdődik: a szülőszoba ágyán. Juli, a címszereplő fiatalasszony nagy-nagy reményekkel, vágyakkal, tervekkel, ábrándokkal indult az életbe. Sokat várt a házasságtól, a lehetséges legtöbbet: hiánytalan, tiszta, tökéletes boldogságot. Irtózva minden megalkuvástól, a kor Rómeóját kereste: a mai legkülönbet. Találkozott vele, a felesége lett. Rövid házasságuk története a regény főszólama, melyet végigkísérnek más szólamok is, másfajta szerelmek, másfajta házasságok. Voltaképp ez az igazi főszereplő, ez az emberi alapviszony, amely minden korban megteremti hagyományos és ilyen még nem volt változatatit. Juli, a fiatalasszony házassága is új változat, a kor terméke. Úgy tetszik a kedzet kezdetén, minden szükséges együtt van itt egy eszményien szép házassághoz: annyira együtt van, hogy még a válságos pillanatokban sem jutnak szerephez a házassági trigonometria időtlenül hatékony bomlasztó képletei – a háromszög, a négszög, a sokszög-, hiszen egymást szeretik, csakis egymást. De hát akkor – a sorok között, remélem, erre is ad választ a regény – két felnőtt ember, aki nem bír meglenni egymás nélkül, miért nem bír meglenni egymással?
Az ötvenes évek elején tartunk. A háttér-közéletben valami hasonló folyamat vájja a medrét, mint az előtér-magánéletben. A közéletben a forradalom s a magánéletben a szerelem sok mindenben rokonítható: például abban is, hogy beváltható és beválthatatlan vágyakkal, tervekkel, ábrándokkal, hitekkel terhes, s ezeknek igazi próbája: a konszolidáció, felemelő és próbatevő küzdelem a megvalósításért. Tervek, ábrándok, hitek folyamatos ütközete a sziklakemény, nehezen formázható valósággal.
18-20 éves kora táján minden fiatal megtelik várakozásokkal: tűnődéseiben szívesen formázgatja a jövőt.
Ám a valóság mindig mást ad, szinte következetesen és törvényszerűen mást ad, mint amit ezek a szivárványos várakozások ígérnek – szerelemről, házasságról, munkáról, hivatásról, szocializmusról – meglehet, nem rosszabat, de – mást.
A vágyak és lehetőségek, a tervek és a megvalósulások konfliktusa a modern kornak szinte egyik jellemzője, s úgy tetszik, a szocializmusban különösen az: okkal, megfontoltan takarítjuk el a korlátokat az ifjúkori tervek, ábrándok elől, noha a lehetőségek holnap sem – és sohasem – lesznek korlátlanok. Ma már senki sem kerülheti meg ezt a konfliktust. S ha már nem kerülhetjük meg, hogyan viselhetjük el? – erre keresem a regényben a választ.