Ez a könyv egy dyslexiában (kóros olvasási koordinációs zavarban) szenvedő gyerekről és az édesapjáról szól, aki – más megoldás nem lévén – magára vállalja a gyógyítás munkáját. Izgalmas téma? Így összefoglalva talán csak pedagógus, pszichiáter vélhetné annak. Márpedig A fiam nem tud olvasni hosszú hónapokig listavezető volt Olaszországban, és a belőle készült tévéfilm még a könyvnél is zajosabb sikert aratott. Ez a könyv nem esettanulmány, hanem regény. Elsősorban az apáé, aki szakkönyveket búj, iskolával, orvosokkal, volt feleségével és infantilis szeretőjével hadakozik, a béketűrését nap mint nap próbára téve küszködik makrancos kisfiával, és közben újragondolja a saját múltját, csatazajos gyerekkorát, szüleihez fűződő kapcsolatát is. A végletesen egyedüli eset a magánügy így terebélyesedik végül igazi, izgalmas regénnyé, lélektanilag társadalmilag sőt történelmileg is hiteles tablóvá. Ez a könyv felszabadulást, győzelmet hirdet. A hagyományos női-férfi szerep alól felszabadulást és az elemi őszinteség önemésztő győzelmét egy csupa szerep, csupa hazugság világban.