A századelő népszerű regény- és drámaírójának három regényét adjuk most közre. Csathó Kálmán színes, joviális írásainak cselekményvezetése szórakoztatóan fordulatos, alakjai lélegeznek, élnek. Csathó kerüli a zord hangulatokat, sötét tónusokat, a megoldhatatlan konfliktusokat – a fenyegető fellegeket lehetőleg elhárítja kedves figuráinak feje felől, a szerető szíveket összeboronálja, s ezen közben hiába vesznek hatalmas vagyonok: a veszteségből is származik haszon. Ennek a nosztalgikus idillnek a hátterében persze az olvasó, ha érzékeny a társadalmi mozgásokra, felfedezheti a századforduló gazdasági átrétegződésének farkastörvényeit – hiszen az úri osztály eladósodása, a hozzá nem értő gazdálkodás következtében elfoszló nagybirtokok, a pénz és a születési előjogok különválása és szembefordulása – akárcsak a Móricznál, Csathónál is – gyakran a regények alaphelyzete, sötét kontúrja. A kereteket azonban a szerelmi bonyodalmak fodulatai töltik meg, s karakteres, markánsan jellemzett alakok: kedves, bohókás, naiv vagy éppenhogy akaratos, céltudatos leányok; csélcsap, léha – vagy ellenkezőleg: korrekt, tisztességes, feddhetetlen – fiatalurak, és a zsánerfigurák: zsörtölődő, kuporgató vagy éppen nagyvonalúan tékozló, vendégszerető, de csaknem mindig csőd felé haladó földbirtokosok, savanyú vénkisasszonyok – a régi úri Magyarország megannyi jellegzetes kövülete.