Mi ​az a kétszáz kérdés, amit nem lehet megkérdezni egy mégoly őszinte kapcsolatban sem? Vagy ha lehet is – nem érdemes? Miféle jelekből lehet következtetni az érzelmek hőfokának enyhülésére – akár a szavak ellenére? Milyen terápia gyógyíthat ki a legsúlyosabb szerelmi csalódásból, s utóbb mivel lehet túljutni a terápián? Miféle lelki, szellemi, testi feltételek vezethetnek el a legteljesebb örömhöz – s hogyan ismételhető meg mind többször a megismételhetetlen? Miféle női praktikák segíthetnek a szerelem megtalálásában, felkeltésében és ébren tartásában, milyen taktika vezet legmaradéktalanabb élvezéséhez, s miféle életstratégia épülhet egy élményre, örömre és gyönyörre berendezett életre? S mit szól ehhez a másképpen berendezett világ, a más normáknak engedelmeskedő társadalom?
Az életéről mesélő „Éva” efféle kérdéseket vet fel és ezekre keres választ – elmondva érzelmi „fejlődésregényét”: a kizárólagosságra törekvés nagy illúzióitól és csalódásaitól a vidám poligámia tarka valóságáig és kalandos lelki „sérthetetlenségéig”; beszél normák és erkölcsök szabadságáról, a mindvégig megőrízhető belső függetlenségről – és a nagy érzésekre való képességről, amelyekkel mint a „szexuális forradalom” afféle barikádharcosa viaskodott, szembesült – és többnyire alulmaradt.