Különös, provokatívan őszinte Kiss Irén költői énje. S mintha önnön őszinteségét néha megelégelné, egyszer maszkokat próbál előttünk, máskor meg rejtvényeket fejtet velünk.
Minden érdekli, ami szenzibilis lényének útjába kerül. A kultúrhistória mélységeiben ugyanazzal a zavarbaejtő intenzitással tud elmerülni, mint akár saját legszemélyesebb érzéseiben. Elmerülni vagy csak megmártózni? Ezt nála mindig az adott vers belső lényege diktálja.
Iróniája szeretet és távolságtartás. Meglehet, furcsa, hogy egy lírikusnál distanciateremtésről írunk, mégis erről van szó. Mert Kiss Irén kétségbevonhatatlan érzékenysége mögött titkos szerkezetként egyfolytában működik valami friss józanság. Lüktet benne valami jót és rosszat egyaránt, szüntelenül és öntörvényűen egyensúlyozó belső erő - bocsánat, női erő...
De vajon igaza van-e abban, hogy férfi a nőnek (nő a férfinak) "szép hologram" csupán? Káprázat, egyszeriség, mellyel sorsunk ver vagy éppen túlajándékoz minket? Vagy éppenséggel pontosan az a dolgunk, hogy e káprázat tudatában megkeressük s fölleljük magunknak - a Másikban vagy bármi másban - a harmadik dimenziót?