"Ha Ön netán marslakó, s így módjukba áll kellő távolságból figyelni glóbuszunk eseményeit, akkor bizonyára roppant mulatságosnak találja, hogy idelent még a XX. század végén is az értelmetlen öldöklés és a monomális elzárkózás számít normálisnak, a világméretű együttműködés pedig örültségnek tűnik.

Ha ellenben Önnek olyan pechje van, hogy emberi lény, akkor ennek hátrányai kénytelen a bőrén érezni, és valószínűleg nincs kedve nevetni a földlakók képtelen társadalmi-politikai viszonyairól szóló könyveken.

Liska Tibor vitriolos stílusú esszéje azonban a két érzést együttesen váltja ki belőlünk: jó ízűeket nevetünk balgaságunkon, s közben borsódzik a hátunk balgaságunkon…"