Ha az ember verset olvas, nagy költők műveiből egyhuzamban, legfeljebb néhány költeményt olvas el, azután egyfajta emelkedett érzéssel becsukja a könyvet… Egy József Attila-kötetet azonban órákig lehet olvasni: az ő versei szórakoztatók… Ahol a szó mindennapi értelmében vett realitás véget ér a költészetben, ott valami más, valami fontosabb kezdődik. József Attila eltolja a világ kulisszáit, és a réseken beáramlik a titok. Bizarr képei a megsejthetetlent sejtetik, valami kimondhatatlant mondanak ki. Ez a költészet… Költészete és sorsa olyan tragikus módon összefonódott, mint csak az egy Petőfi élete és műve.
A költészetet nemcsak a költemények teszik. A verseken kívül talán még sokkal inkább hozzátartozik az ember, aki a versek mögött áll, és a sors, amelyet az ember hordoz,vagy amely összezúzza őt. József Attila költészetébe most már kibogozhatatlanul beleszövődött a sorsa. Megkezdődött a legenda.
/Szerb Antal/"