„Immár fél évszázada Karinthy a mérce és a forrás. Még mindig nem apadt ki, még mindig lehet utánozni. Az önállótlanabbak vele, az erősebb egyéniségek ellene, de nélküle ma sincs magyar humor és szatíra… Látásmódja, szemlélete, gondlkodásmódja, szemlélete, gondolkodásának >mechanizmusa< eleve arra predesztinálta, hogy a komikus, a torz, a groteszk jelenségeket fedezze fel a világban. Ő nem tudott másképp látni, csak szatirikusan… A tudománytól tanulta meg a kételkedés tudományát, hogy minden másképpen van. Szakított az anekdotikus előadásmóddal. Rögtön a lényegre tért, elhagyott minden sallangot, minden epikus kitérést, nem engedett kényelmes tempót. A sajátos pesti humor is megihlette, igaz: aztán ő szabott irányt a pesti humornak… A játék életformája volt. Nagyszerű paródiáit is alkalmi játék gyanánt kezdte írni kávéházi asztalok fehér márványlapjára. Jellegzetesen pesti író volt. Pest, a pesti ember kimeríthetetlen forrás volt szatirikus kedve számára.”