Hetvenöt esztendőn át hányódtak-kallódtak azok a mesék, melyeket most kézbe vesz az olvasó. Még a múlt század végén, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság mesepályázatára gyűjtötte és küldte be egy fiatal székelyudvarhelyi tanító, Kolumbán István. Együtt versengett a kitűzött díjért Ősz Jánossal. És bár mindkettő nyertese volt ennek a pályázatnak, Ősz János neve – a véletlenek furcsa szeszélye folytán – azóta ismertté vált, ott emlegetjük a székely népmesegyűjtés klasszikusai között, Kolumbán István pedig – jóllehet, késő öregséget ért – ismeretlenül halt meg.
Sokáig lappangó gazdag mesegyűjteménye Marosvásárhelyen, a Teleki-Bolyai Dokumentációs Könyvtár kéziratai közül került elő.
Meséi háromnegyed század távlatából is frissen, a népköltészet örök frissességével szólnak mindenkihez: a csodás kalandokból emberséget tanuló gyermekekhez, s a mesei világ szépségeit ízlelni tudó felnőttekhez egyaránt.