1848 ​tavaszán szorgalmas látogatója volt a pesti Radicalkörnek egy apró termetű, fekete fiatalember, Görgey István ügyvéd. Egyszer-kétszer vele tartott bátyja is, Görgey Artúr vegyész, magas, szőke, szemüveges férfi – júniustól fogva az 5. honvédzászlóalj századosa. Egy-egy cikkük is megjelent ebben az időben, mégpedig a Marczius Tizenötödike, az ifjúság forradalmi lapja hasábjain. Nem jelentős, bár nem haszontalan dolgokról írtak: Görgey Artúr arról, hogy az új honvédtiszti egyenruha ne drága és díszes-aranyos legyen, amilyennek tervezik, hanem olcsó és célszerű, és amikor a hadügyminisztérium mégis költséges, aranyzsinóros díszegyenruhát ír elő, a bátyját már akkor is áhítatosan tisztelő Görgey István veszi át a szót, és ismétli Artúr érveit. Nem eredménytelenül: a minisztérium megengedte, hogy a honvédtisztek díszegyenruha helyett is vörös-zsinóros tábori egyenruhát viseljenek. A békés, hasznos napok idilli pillanatai voltak ezek, egy új korszak reménytelen kezdete, még akkor is, ha István nemzetőri szolgálatot teljesít, Artúr pedig nekilát, hogy képezze újonc honvédszázadát.