Ha egy októberi napon – ami kifejezetten arra való, hogy egy klasszikust újra elolvassunk – levesszük a könyvespolcról az Aiszkhülosz-kötetet, nyomban kiderül, hogy megtaláltuk-e vagy sem az erre alkalmas napot. Mert Aiszkhülosz azok közé a szerzők közé tartozik, akik nem valók bármelyik napra. Különleges hangulatot igényel. Ennek pedig az az egyszerű magyarázata, hogy kora ifjúságunk óta ismerjük, tanultuk az iskolában, hallottunk róla a televízió kulturális műsoraiban stb., szóval egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak rá, úgyhogy olvasása vagy pontosabban újraolvasása önmagában véve „választékos cselekedet”.
Valójában az „olvasás” vagy az „újraolvasás” szó ebben az esetben pontatlannak tűnik. Egy Aiszkhülosz-kötet lapozgatása inkább meditáció, mint olvasás, sőt az volna a természetes, ha olvasása közben a könyv inkább csukva lenne, mint nyitva.
De köztudomású„ hogy az ilyesmihez különleges lelkiállapotra van szükség, ami nem alakul ki egykönnyen és bármikor. És ha az ember úgy érzi, hogy ez a nap nem az igazi, akkor jobb, ha a könyvet visszateszi a polcra és kivárja az igazi pillanatot.
Most következő feljegyzéseimet Aiszkhüloszról különböző időpontokban vetettem papírra. Abból, hogy mekkora érdeklődést keltenek, lemérhetem majd, hogy mennyire voltak alkalmasak vagy alkalmatlanok a napok, amelyeken papírra vetettem őket.