Két angol lány – testvérpár – egyszer csak úgy érzi, torkig van magánélete bonyodalmaival, a téli Londonnal, a pocsolyákkal, a köddel, s egy apróhirdetés nyomán, mondhatni egy hirtelen ötlettől vezérelve, elszegődik tíz hétre segédkertésznek Ligúriába. Langymeleg Riviéra, csillogó tenger barnára sült, ellenállhatatlan széptevők, vad éjszakai élet – ez az, amit várnak. Amit kapnak: festői, ám zárkózott, maradi szellemű, elöregedett falu…
Egyik este azonban valami elképesztő történik: az olajligetek közt, magasan a Földközi-tenger fölött, egy kis kőház elgazosodott kertjében szabadtéri vacsora és üzleti megbeszélés furcsa keveréke zajlik a lobogó tűz mellett. A beszélgetés az öreg házra és a hozzá tartozó olajfaligetre terelődik. S miközben eszegetik a rozmaringnyárson sült illatozó kolbászt, kortyolgatják a helyi bort – talán egy kicsit szorgalmasabban a kelleténél – a holdfényben körbesétálnak az omladozó házon meg a kerten… és beleszeretnek.
Bár eszük ágában sincs az olasz Riviérára költözni, de amikor a sors szeszélye folytán – egy ócska, használt kocsi áráért – az övék lesz a régi, romos kőház, a két talpraesett nagyvárosi nőből egykettőre ügyefogyott ligúriai signorina válik. Új szomszédaik egyre csak csodálkoznak, hogy is tudtak ezek a külföldi nőszemélyek mostanáig úgy megélni, hogy nem képesek rátalálni a vadspárgára, vagy megkülönböztetni az ehető gombákat a rosszaktól, s ráadásul arról sincs fogalmuk, hogy néhány tucatnyi olajfájuk miként biztosíthatja éves olajkészletüket, vagy hogyan kell jó bort készíteni szederindák fojtogatta szőlőtőkéik termésből. Szerencsére kéznél vannak Diano san Pietro tősgyökeres lakói, kik megtanítják őket az összes régimódi tudományra, ami errefelé nélkülözhetetlen a boldogsághoz.
És a sok mosolyogtató kaland után végül a Nagy Ő is bekopogtat az ajtón…

II. része: Szerelem az olajfák között