"Byront Egon Friedell, a nagyon szellemes osztrák színész és kultúrhistorikus, a kor címszereplőjének nevezi. Alakja messze kimagaslik az irodalom kereteiből, műve csak rész az egészben; szerep és mű egysége, a byroni jelenség él és hat tovább az emberiség belső történelmében.
Byron olyan életet élt, hogy mellette a kor és korunk írói valamennyien sápadt szobaembereknek vagy kicsiny sürgőforgóknak látszanak. Az élet ormain járt; előkelő, gazdag, szép és csodálatosan okos volt, minden lépését felháborodás és világraszóló mániákus rajongás kísérte, hölgyek elájultak, amikor belépett egy terembe, maga a pápa foglalkozott szerelmi bonyodalmaival, palotát tartott, hadjáratot vezetett, és amikor meghalt, Goethe a Faust-ba beillesztett gyászénekkel siratta el. Évtizedeken át Európa legfontosabb embere. Mégsem tartozik az írófejedelmek sorába – inkább talán az irodalom Prince of Wales-e volt, és meghalt, mielőtt királyi örökébe léphetett volna.
…Az igazi Byront még a Don Juan-nál is inkább megőrzik nagyszerű és hatalmas terjedelmű naplói és levelezése. Itt előttünk áll ez az igazán nagy ember mindennapi kicsinyességeivel együtt. Látjuk, hogyan ássa alá szervezetét, hogyan fokozza amúgy is rendkívüli ingerlékenységét azzal, hogy éhezteti magát, mert fél a hízástól; látjuk, milyen odaadó barát és szerető tud lenni, de azt is, milyen őszintén, byroni póz nélkül ásít olykor egyet-egyet a legnagyobb szerelem közepén, látjuk igazi, pátoszmentes magányosságát és főképp azt, milyen őszintén és becsületesen fájt szíve a szenvedőkért és elnyomottakért, a szabadságeszme mennyire nem üres irodalmi téma számára, hanem egész lényét átható, középponti valóság."
Szerb Antal