A postán, ahol a takarékpénztár is működött, már több éve függött a falon egy plakát, amelyen egy pirospozsgás – a falusiak közül senkire sem hasonlító – férfi fáradhatatlanul biztatott mindenkit: „A pénzedet még ma tedd a postatakarékba!” Ha Kuzma a postán járt, mindig úgy látta, hogy ez a férfi elnéz mellette. Mókából föl-alá járt, hadd kerüljön szemközt vele, de a férfi a plakáton mindig elfordította a tekintetét, valahova Kuzma felé nézett ugyan, de mégis melléje. Kuzma elégedetten szokott távozni.
Most viszont hirtelen sok pénzre lett szüksége. Zavarban volt. Miért épp neki gyűlt meg a baja a pénzzel? Hiszen soha nem volt vele komoly dolga. Biztosan ezt akarja a pénz megbosszulni. Most nemcsak eltűnődnie kellett a pénzen, hanem kénytelen-kelletlen egyre csak azon rágódnia, hogy honnan szerezzen. Jevgenyij Nyikolajevicshez azért ment el mindjárt, mert mindig azt hallotta: van pénze. De hogyan tovább? Még mielőtt beszélt volna Gorgyej apóval, gondolatban végigment a falun, egyik végétől a másikig, de semmi eredmény: némelyek jobban éltek, mások rosszabbul, hanem minden háznak megvolt a maga baja, mindenkinél voltak lyukak, amelyekre folt kellett.