A Gyöngéd barbárok nem igazi dráma. Sok minden van benne, ami ellene dolgozik. A legfontosabb, hogy Hrabal apró képekben látja a világot. Nem a drámai összeütközésekre kíváncsi, hanem azokra az emlékekre, amelyek valaha a hősök egyéniségét kialakították.
A három egykori jóbarát – Vladimír, Egon és a doktor – felidézi huszonöt évvel ezelőtti önmagát. Az önmegvalósítás mámoros hitét, a világ birtokba vételének sodró lendületét. A Gyöngéd barbárok forrását a líra táján kell keresnünk: például a regény festő hőse, Vladimír olykor vérrel fröcsköli be vásznát, (egyébként Vladimír Boudník (1924-1968) alapozta meg a cseh mail-artot, mikor a negyvenes évek végén az általa alapított explosionalismus nevű művészeti irányzat manifesztumát, különbözô technikákkal készült műveit postai úton terjesztette, majd 1960-ban elkészítette elsô igazi képeslapját). Vladimir, a vasmunkás és „explozionista” festő, a „gyöngéd barbár”, nem mértékletes, „az élet apró örömeivel” eltelt kispolgár, hanem az egész világra szomjazó fausti alkat. Csak épp a világgal szerelembe vegyülni képtelen Fausttal ellentétben, neki nem kell eladnia lelkét az ördögnek. Egyedül is boldogul. Született hedonista, kisujjában van az életélvezés tudománya.