A fiatal nő siralmasan nézett ki. Dermedt és sápadt volt, orcáin nagy vörös foltok virítottak. Szorosan a teste köré kulcsolta a karjait, mintha a kinti, kegyetlen hideg szorításából idebent sem tudna szabadulni. Pedig az igazságügyi orvostani intézet pincéjét rendesen fűtötték. Legalábbis az a kis előtér meleg volt, ahová Fielder felügyelő és asszisztensnője, Christy McMarrow hadnagy kikísérték a látogatót, aki azonosította az Epping Forest-i ismeretlen halottat. A lány csak egyetlen kurta pillantást vetett a viaszos arcra, aztán gyorsan elfordult, és hallhatóan visszafojtotta az öklendezését. Pedig a gyalázatosan elintézett testet meg se mutatták neki. Attól, gondolta Fielder, valószínűleg egyenesen elájult volna. Eltartott egy ideig, amíg a lány meg tudott szólalni.
– Ő az. Jane. Jane French. Az előtérben cigarettát kért. Fielder tüzet is adott. A nő keze erősen remegett, de ez nem csak a nyomasztó helyzetből fakadt. A férfi azonnal látta, hogy a lány drogos. És amint a ruhájából is lehetett látni, prostituált. A szoknyája olyan aprócska volt, hogy semmi változást sem jelentett volna, ha nem is viseli. Leheletvékony fekete harisnya, amely a hideg ellen semmi védelmet nem nyújt. Magas sarkú csizma, és valami fémes anyagú, ingszerű dzseki, amely jó mélyen ki volt nyitva, hogy érvényre juttassa a lány méretes, jó formájú mellét. A lány fiatal volt, húszas éveinek elején járhatott Fielder becslése szerint.
– Nos, tehát, Miss Kearns… – mondta, hangsúlyosan hivatalos és száraz hangon, hogy ezzel is segítsen a lánynak magához térni –, tehát biztos abban, hogy egy bizonyos… Jane French a halott?