…Akkor már inkább a tengerre kéne menni! Összenéztünk. Nem rossz ötlet! A tengerre. Valamivel messzebb van, vagyis hát jóval messzebb…Marhaság! Teljesen lehetetlen. Kinek jutott eszébe ez az őrültség? Megütközve néztem fel, mert a hang, amely ezt a képtelen ötletet bemondta…sem Imi, sem pedig Oké hangja nem volt…
– A ruhádat hol hagytad?
– Divatrevüre készülünk vagy a tengerre?
– vágott vissza Teri. Úgy látszik, Rita emberére talált benne. …Mert a vak is látja, hogy Rita meg Teri vetélytársak. Minden szavuk, minden mozdulatuk Iminek szól…
Dühösen kiúsztam a partra, és felcsatoltam az uszonyokat. Fejemre illesztettem a szemüveget és körülnéztem. Barátaim észre sem vettek. Visszaúsztam a mélyvízbe, és az alattam hullámzó moszatokat és halakat figyeltem. Aztán jobb felé vettem az irányt. Ott, a sziklák között biztosan sok a hal, de lehet, hogy néhány szép kagylót is találok…
A távolban, a világítótorony fényszóróján megcsillant a nap…- Volt már ott? – mutattam a torony felé. Bepo bólintott. Nagyon messze lehet- méregettem a távolságot – , tán el se tudnál evezni odáig.
– Ne viccelj! – tiltakozott Bepo – Ha akarod, téged is elviszlek…

Olvasatlan, szép példány.
Személyes átvétel Budapesten.