Harminchárom évet élt a Margitszigeten, a két part szenvedélyei közt, és mindent tudott az emberi lélekről. Emberemlékezet, pontosabban 1975 óta nem fordult elő, hogy új Szép Ernő-drámakötetnek tapsoljon az egykor oly virágzó magyar dráma finomságaira kíváncsi közönség. E mostani, "szerelmes" kötet kétszeresen újdonság: egyfelől azért, mert a benne megjelenő darabok zömmel először kerülnek könyvformában a nagyérdemű elé; másfelől pedig azért, mert ezek a drámák meghökkentő módon máig sem avultak el: fiú és leány egymásra csodálkozásának szépsége ugyanoly változatlan, mint az őket körülvevő világ szomorúsága. A húszas-harmincas évek méltatlanul feledésbe merült, nagyszínházi és kabarészínpadi sikereiből merítő válogatás tematikai egysége mögött az érzelmek, a formák, a karakterek és a hang káprázatos sokszínűsége bújik meg. Kircsi Gerzson kisvárosi tűzoltó üde "kukkulóriumától" és a falusi cukrászda krémeshabzsoló udvarlásától Szilágyi és Hajmási poétikus epedezésén keresztül egészen az Aranyóra magányos, rezignált zárlatáig: csupa érzékeny, egyszerre megható és megmosolyogtató játék, amely nemcsak a nézőt, de az olvasót is egyszer s mindenkorra elbűvöli. A költőnek és prózaírónak is kivételes, egyedi hangú művész élete utolsó esztendeiben így mutatkozott be: Szép Ernő voltam. Aki belemélyed e könyvbe, alighanem e mondaton is elmosolyodik és meghatódik, de egyetérteni, azt nem fog vele. Válogatta, szerkesztette, az utószót és a jegyzeteket írta Győrei Zsolt.