Itt az írás, a tankönyv, szerény bevezetés a bölcsesség szeretetébe, hogy ezzel fejezzétek be a gimnáziumi tanulmányotokat, és ezt vigyétek magatokkal emlékül, ha az egyetemet választjátok. Tanuljatok belõle haza- és emberszeretetet magyarul, magyarán, hogy bölcsebbek, gazdagabbak legyetek, mint azok, akik e szerény ajándék összeállítása közben gondoltak Rátok."
A Szerzõk.
„A tárgykör hagyományos jellegét meghatározó témákat és megfogalmazásokat persze semmiféle tankönyv ki nem hagyhatja, így ez a Bevezetés is részleteset szól például „a három logikai alapelv”-rõl, s elemzi viszonyukat egymáshoz, Pauler Ákos még 1920-ban megjelent és máig el nem avult monográfiája alapján. Ezek az elvont elvek és meglehetõsen öncélúnak feltûnõ érvelések azonban nyomban izgalmasakká válnak és élettel telnek, mihelyst Szabó Árpád figyelmeztet rá, hogy voltaképpen nem egyebek az eleaták – az elõbbiekben már tüzetesen ismertetett – lét-filozófiájának, Parmenidés „három út”-jának (formailag tökéletesebb, ám a felfedezés nagyságát és örömét elfedõ) újrafogalmazásnál. Ez a lényegbeli strukturális azonosítás azután nyomban a filozófia sûrûjébe vezet: az ismeretelméletbe. Az elõzõ oldalon lenyûgözõ okfejtéssel mutatta be Szabó Árpád, hogy miként segítette az eleata ontológia és a szigorú bizonyításokkal dolgozó, logikailag tökéletes matematika kibontakozását; most lépésrõl-lépésre megértjük, hogy még ez a sok tekintetben mintatudomány sem fejlõdik kizárólagosan gondolatok szövésével, még ez sem nélkülözheti a tapasztalatra alapuló sejtéseket. De a tapasztalás, az empiria sem lehet önmagában a megismerés kizárólagos forrása. „A tapasztalás maga részben már logikai mûvelet, mert arra épül, hogy érvényesnek tartjuk a logikai alapelveket.” A tiszta gondolkozás csakúgy absztrakció, mint a tiszta tapasztalás, a valóságos megismerésben a kettõ át meg áthatja egymást. Ebbõl az existentialis korrelációból kiindulva tárgyalja azután a könyv a fogalom, a logikai ítélet, a kauzalitás, a következtetés, a szillogizmus, a valószínû okoskodás, a bizonyítás, a feladatmegoldás fogas kérdéseit; bemutatja mondhatni a megismerés egész „eszköztárát”. Páratlan pedagógiai érzékkel világít rá ezekben a nehéz és vitatott témákban a lényegre. Ahogyan például megérteti, hogy miért és miben különbözik a gondolati ok (ráció) a történés okától (causa), vagy ahogyan pompás példákkal: a teljes indukció matematikai elemzésével, az atomfogalom változásának a vázolásával, egy geometriai bizonyítás szemléletes végrehajtásával, vagy egy egyszerûnek látszó, ám körmönfont gyakorlati feladat megoldásával demonstrálja egy-egy gondolkozási forma sajátosságait, hogy azután lépésrõl lépésre eljusson a módszeres gondolkozás, a tudomány és a teóriák mibenlétének és hasznának a kérdéséhez, a Parmenidésszel és a ión természetbölcselõkkel kezdett történetet a modern tudományfilozófiákig vezetve el. Az pedig az interpretátor külön mûvészete, hogy a tudományos kutatás szerénységre intõ befejezhetetlenségét és a megismerés bizonytalanságait épp az Antigoné ama híres kardalának az elemzésével demonstrálja, amelyet általában a mindent legyõzõ tudás himnuszaként szoktak ünnepelni.”
Vekerdi László: Szabó Árpád – Ferge Gábor: Bevezetés a filozófiába. In: Lyukasóra III/3 (1994),