Életműsorozatunk legújabb kötete először 1947 őszén, vagyis „a fordulat évé”-ben látott napvilágot, és a következő esztendő márciusától már a második kiadása került a könyvesboltokba. E fokozott érdeklődés feltűnően ütközik a bírálók véleményével, akik mindenekelőtt az elmélyült társadalomábrázolást hiányolták a Tíz szál gyertyából, alapvető fogyatékosságnak tartva, ami pedig egy átgondolt teória következménye. A gyökeres változások inspirálta aktualitást keresték az elbeszélésekben, látszólag fel sem tételezve egy egészen másfajta időszerűséget. Nem ismerték fel vagy nem akarták- merték felhívni arra a tündéri realizmusra a figyelmet, amely nemcsak olyannak láttatja a világot, amilyen, hanem amilyennek lennie kellene. E sajátosság korábban is elbizonytalanította Fekete István kritikusait, a fordulat évében azonban már egyenesen elfogadhatatlanná tette. Az évtized első felének világháborús zaklatottsága után és az erőszakos politikai- társadalmi változtatások elszenvedőjeként Fekete István a hit és szeretet megtartó erejére kívánt emlékeztetni a Tíz szál gyertya elbeszéléseiben.