A szó elszáll, az írás megmarad. Tessék publikálni, cikkeket, könyvet írni – mondták mindig a barátok, ismerősök. Azzal érveltem ilyenkor, hogy nincs olyan írás, ami annyi emberre hatna egyidejűleg, mint a képernyő; hogy nincs értelme megírni egy újságba, folyóiratba ugyanazt, amit elmondok aműsorban; s ha leírok valamit, azt a nagyobb nyilvánosságnak ne mondjam el…?
Meggyőztek. Meggyőztek azok a nézők is, akik leveleikben kérik, beszéljek még végre erről vagy arról a témáról, amiről én tudom, hogy már beszéltem, s talán nem is egyszer. De nem néz mindenki mindig tévét. Ha igen, akkor sem emlékezhet mindenre. Jó, ha felnyúlva a könyvespolcra fellapozható, visszakereshető, ami az embert érdekli. Ott még nem tart a házi mozizás, hogy képmagnón meglegyen „minden”, mint egy hagyományos könyvtárban.
Majdnem egy évig tartott újranézni a műsorokat, jegyzeteket készíteni hozzájuk. És mutatókat. Mert az a legfontosabb talán, hogy könnyen visszakereshető legyen bármi, ami az olvasót érdekli. Az újranézés, újraírás közben erősödött a meggyőződés bennem, hogy ez a munka hasznos, hogy értelme van.