Poós Zoli a magyar zenei újságírás egyik legavatottabb arca. Cikkei akár a Wan2-ban, akár a Kultúrparton mindig minőséget, hozzáértést, rászánt időt, műgondot takarnak. És ez nem puncsolás, még ha egyébként haverom is. Zoli rockújságírói minősége mellett a kortárs magyar irodalom egyik tehetsége is. Novellái, kisregényei jelennek meg. Azonban most nem fikciós műveiről írnék, hanem egy, a közelmúlt miliőjéről írt képes múltba révedését venném górcső alá...

A megvalósult államszocializmusnak immár 21 éve befellegzett. Nem működött, kvázi becsődöltünk vele, mégis némi nosztalgiával gondolunk vissza rá, mintha a boldog békeidők világa lenne. De hát sokunknak a gyermekkor időszaka is ez, az a környezet, amiben ráeszméltünk a minket körülvevő világra, az az idő, amihez szerelmek, kalandok, élmények, egyszóval a fiatalság is tapad. Kicsit olyan ez, mint a katonasztorik. Idővel minden buli, kaland, még ha közben esetleg vért is izzadt az ember.

Zoli könyvében „korabeli” használati tárgyakat, érzeteket, hangulatokat, emlékképeket villant fel sok fotóval megtámogatva, sziporkázó humorral és könnyed nyelvi leleményekkel ér el flashback hatást. Te jó ég, ez is volt otthon. Meg ez is. Ilyet csak a szomszédba láttam, ők akkor (és azóta is) halmozottan előnyös helyzetűek voltak. Szódásszifon, Fecske cigi, rugós ugróbéka, gombfoci, Rubik kocka, moncsicsi, zöldalma szappan, Márka hüsi, Limó pezsgőpor, Donald rágó, Smena 8-as fényképező, diavetítő, Sokol rádió, baboskendő, MK 27-es magnó és Polimer kazetta. Ugye, ugye? Pedig mekkora hasznavehetetlen diszfunkcionális szarságok is voltak ezek. És mégis jó szívvel gondolunk vissza többükre. Idéznék egy ismertetőt a könyvből:

„Polimer kazetta - A Polimer kazettának nevezett ipari hulladék már az első széria legyártásánál elavult modell volt. Ötlettelen design, közepesnél gyengébb hangminőség – mindez abban a korban, amikor tájékozódási pontként már kéznél voltak az Agfa és a TDK termékei. Sokat elárul a kaziról, hogy Polimer néven szigetelőszalagokat is forgalomba hoztak. Arra viszont jó a szalag, hogy felvegyük a Rádióból a Rockújságot, vagy az identitásukat kereső audióvadász kamasz értelmiségiek rádiójátékokat. A Polimer logója egy kettévágott kör, ami a jin-jang kettősségére utal, ebben az esetben arra, hogy jó minőséget akarsz, de sz*rt kapsz. A vágyak és a lehetőségek harcában a lehetőségek győzedelmeskednek. Az ok és az okozat nem állt abban a szigorú archaikus viszonyban, ahogy azt a görögök elképzelték. Az ember a boltban olyan tanácstalan volt, mint a fűzfa, aki nem tudta eldönteni, hogy kilépjen-e a tsz-ből és beálljon álomnak. Mert a TDK már akkor is 180 Ft-ba került, míg a Polimert 47 Ft-ért kínálták. Nem jelölték rajta, hogy melyik az A és B oldala – azt a vevőnek kellett egy rubrikába beírnia. Nem mondhatjuk el róla, hogy újradrótozta az ember agyát, de ha beszereztük a kazettára felvett anyagot hanglemezen, újra felfedeztük a zenét.”