Burgio báró, a korszak éles szemű olasz diplomatája félreérthetetlenül jellemezte a Mohácsot közvetlenül megelőző év legtöbb számottevő magyar alakját, akikről maguk a tetteik is vallanak : a széthúzás, a marakodás, a tények iránti teljes vakság. Tomori Pál azonban rendhagyó nagy embere szomorú korának. Korántsem "büszke vezér", költői igazságtalanság utólag számon kérni tőle, hogy miért hagyta el érseki székét. Ritka kivétel volt, és már ezért a puszta tényért is figyelemre méltó. Erejét felülmúló feladatra vállalkozott, nehéz szívvel, reménytelenül. Erről az erős emberről, erről a tragikus hősről szól ez az izgalmas és igen tanulságos regény.