Jelen regényében a második világháborút követő görögországi polgárháborús időszak élményeit eleveníti fel az epiruszi hegyvidéket megszállva tartó gerillák és egy szegénységtől sújtott, kis hegyi falu, Kasztelo lakóinak történetén keresztül. A falucska papja, Jannarosz atya, lelkében őrizve a misztikusokat kísértő kiábrándultság sötét örvényeit és az olykor fellángoló bizonyosság vigasztaló lángját, harcol mind a saját, mind a körülötte élők üdvösségéért, és próbálja tettekre váltani az evangélium üzenetét. Miközben szinte észrevétlenül kelti életre önmagában az abszolút igazság mítoszát és terjeszti ki a Feltámadás szimbolikus értelmezését. Célja: a politika kétpólusú erőhatásainak kitett és meghasonlott faluközösség újraegyesítése. Küzdelmei során mindkét oldalon felfedezi az emberi szív nemes szándékait. Éppen úgy, mint az ideologikus buktatókat, melyek szélsőséges formájukban rombolással fenyegetik az általános emberi léterőket, és szükségszerűen válnak az önpusztító hatalmi struktúrák kiszolgálóivá. Egész lényét áthatja a nincstelenek és megalázottak fájdalma, a kilátástalanságba merült lelkek segélykiáltása és saját realitása készteti végül a "papot”, hogy kimondja:"Az eszmék nem léteznek, csak az emberek, akik hisznek bennük. Az ideák adják a formát, de az emberi test táplálja őket és ruházza fel a valóság erejével.”A napjainkra már klasszikussá vált szerző, aki a krétai Iraklionban született 1883-ban, majd Athénban és Párizsban tanult jogot és filozófiát. Most magyarul is megjelenő, és mindeddig a hazai olvasóközönség előtt ismeretlen művében - miként más regényeiben is ­ síkraszáll azon emberi értékekért, amelyek egész írói tevékenységét meghatározó eszmeiségének alapját képezik. Az egyéni szabadság, a sors, a szellem felemelkedésének kérdései a szerzőtől megszokott lírai és profán hangnemek mesteri ötvözetébe ágyazva merülnek fel, és szolgálnak Kazantzakisz idealisztikus szemléletmódjának kifejezőeszközéül.