Hegyesi János szociográfikus hitelességgel örökíti meg a sárréti nép, a viharsarki szegényparasztság sorsát, szinte riporteri tudósítást ad környezetéről biográfiai ihletettségű prózáiban. Versei is a dokumentátor tényközlő strófái a korról, amelyben az egyéni életút átszövi a közösség sorsát. A régi falu elsüllyedőben van, szétesőben az az életorma, amelynek erényeit szinte az utolsó között őrzi.
Ezért is fontos az az értékmegőrző tényfeltárás, amelyet az illendőség, a hűség, a tisztesség és a szinte szertartásosan jelen lévő haragos-ironikusság jellemez. Ezeknek a vonásoknak általános emberi, erkölcsi erőt, hátteret adott az igazság tisztelete, s az igazság kimondásának bátorsága. A népből származó őstehetség a nemzeti Parasztpárt képviselői, tisztségviselői közé emelkedett, Szabó Pállal és Veres Péterrel is jó barátságba került. „De nem rontotta meg a politika sem – írja róla Keresztúry Dezső. A fölemelkedés lehetősége nem tette karrieristává, a hatalom nem aljasította el. A legnehezebb csábítások, fenyegetések idején is tisztességes, magához és sorstársaihoz hű ember maradt.”
A Tinódi Lantos Sebestyén és Ilosvay Selymes Péter-féle históriás, éneklő beszéd jellemzi, amely alkalmas a legendák történelmi aurájának megjelenítésére. Tiszta, eleven nyelv, népköltői-leíró hangvétel.