Minden korszaknak megvannak a maga közkedvelt gyermeknevelési nézetei, melyek időnként kiállják az idő próbáját, időnként viszont szöges ellentétükbe fordulnak át. Manapság sokat foglalkoznak a gyermeknevelési szakértők az elfogadó neveléssel, mely a megengedés mellett az értelmes korlátok biztosítását is jelenti gyermekink számára. Hogyan nőjön fel biztonságban és szeretetben gyermekünk, hogy jól érezze magát a bőrében? Erről szólnak a következő nagyszerű könyvek.
1. Ranschburg Jenő: Szülők Könyve – A fogantatástól az iskolakezdésig
A mindig olvasmányos és jó humorú Ranschburg Jenő ebben az átfogó könyvben a gyermekvállalás elhatározásától egészen az óvodás évek végig segíti a szülővé válni vágyó felnőttek mindennapjait. Miért hisztis a gyerek? Mit tegyünk, ha túl félénk a csöppség? És ha agresszív a kisóvodás? Ebből a könyvből megtudhatjuk.
2. Bruno Bettelhiem: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek
A mesélés közös élmény, szórakozás és fejlesztő foglalkozás egyben. A gyermekeknek (de még olykor a felnőtteknek is) nagy szükségük van rá. De milyen a jó mese? Tényleg túl kegyetlenek a Grimm-mesék, és érdemes inkább kilúgoznunk ezeket a motívumokat a történetekből? Sok jó példát, tanácsot, és önismereti mélységet is kínál nekünk a mesélés egyik nagy szakértője.
3. Vekerdy Tamás: Gyerekek, óvodák, iskolák – Az élet dolgai
A szerző szinte bármelyik műve ajánlható lenne, hiszen Vekerdy a gyermeki lélek igazi beavatottjának számít. Rengetegen figyelik érdeklődve tanácsait, és követik meglátásait, melyek segítenek abban, hogy a következő generációk majd boldog gyermekkorra emlékezzenek vissza. Ez a rövid kötet is egy ilyen könyv iskolaválasztásról, iskolakezdésről, leckeírásról – az élet dolgairól.
4. Thomas Gordon: P.E.T. – A gyereknevelés aranykönyve
A gyermeknevelés igazi kézikönyve ez a kötet, melyben a szerző a szülők nyelvére lefordítva ismerteti az általa kidolgozott Gordon-módszert. Ennek segítségével olyan bensőséges kapcsolatot építhetünk ki gyermekünkkel, mely az együttműködésen, bizalmon és kölcsönös elfogadáson alapszik.
5. Adele Faber- Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekleje, hallgasd úgy, hogy elmesélje
Az iskolában sosem történik semmi különös? És mindenhol minden rendben? Izgatott kérdéseinkre csak vállvonogatás a válasz? Pedig dehogy van így – gyermekeink minden napjukat óriási lelki, érzelmi intenzitással élik át, és rengeteg élményt szereznek, melyeket megosztani, és sokszor feldolgozni kell. Hatalmas kincs, ha ennek a szülő maga is részese lehet, és segítheti gyermekét – ez a könyv megmutatja, hogyan lehetséges ez.
+1. Lawrence J. Cohen: Játékos nevelés
A magyarul idén megjelent nagysikerű könyv amellett érvel, hogy a közös játék, közös élményszerzés milyen jótékony hatással bír gyermekeinkkel való kapcsolatunkra. Ne féljünk hát bohócot csinálni magunkból, és belevetni magunkat a birkózás, háborúsdi, vagy éppen babázás kellős közepébe!