Honnan jött az ötlet a könyv megírásához?
Tanítóként sokszor mesébe szövöm a mondanivalómat, mert így jobban fent tudom tartani a diákok érdeklődését, figyelmét. Amikor nagyobbik fiammal óvodás korában a városban sétáltunk, és szinte minden épület, látnivaló kapcsán volt egy kérdése, a válaszokat szintén történetekben foglaltam. A férjem ötlete volt, hogy írjam is le ezeket, végül a könyv kiadása mellett döntöttünk.
Mivel foglalkozik, amikor nem ír?
Édesanya, és tanítónő vagyok. Kisebbik fiammal voltam itthon az elmúlt két évben, szeptembertől pedig újra tanítani fogok.
Hogyan készültek az illusztrációk?
Én készítettem őket. Törekedtem arra, hogy a rajzok a gyerekekhez közel álljanak. A képeket magam készítettem, és a fényképeket, valamint a saját készítésű rajzokat összeszerkesztettem. Azt hivatott mindez kifejezni, hogy a mese és a valóság is váltakozik a könyvben.
Miért éppen a csacsiról szól a történet?
Miután a kisfiammal otthon megnéztük a kirándulásokról készült képeket, feltűnt, hogy valamennyin a fiam kabalaállata, a csacsi is szerepel. Így egyértelmű volt, hogy az ő kedvenc állata legyen a főszereplő.
Mennyi ideig tartott a könyv megírása, illetve a kutatómunka és más előkészületek?
Az ötlet megszületésétől és a könyv végleges formájáig 1 év telt el.
Elsősorban milyen korosztálynak szól ez a könyv?
Elsősorban alsó tagozatos diákoknak ajánlom, de óvodások is szívesen lapozgatják. Azt szoktam mondani, hogy érdekes mese kicsiknek, hasznos olvasmány a nagyoknak. A családok pedig tartalmas kirándulást tervezhetnek a segítségével.
Ki olvashatta elsőként az elkészült kötetet?
Természetesen a fiam. Akkor maradt ki első osztályból, mikor a könyv megjelent. Leült és le sem tette, míg végig nem olvasta.
Készül-e folytatás a könyvhöz?
Tervezem a folytatást, de egy könyvkiadót is. Sok pozitív visszajelzést kaptam, és 800 példányban már elkelt a könyv, de sajnos könyvesboltok nem árusítják, nekem pedig rengeteg időt kell szánnom a reklámozásra, terjesztésre. Ezért gondoltam arra, hogy a következő könyvemet nem magánkiadásban szeretném megjelentetni.
Mi volt a legkedvesebb visszajelzés a könyvvel kapcsolatban?
Egy kislány Szombathelyről utazott el nagymamájával Győrbe. A vonaton elolvasták a könyvet, majd ennek nyomán bejárták a várost. Minderről küldtek fényképet, és nagyon kedves, szívet melengető szavakat írtak a könyv facebook oldalára.
A kötet megvásrolható
itt, a Könyvmegállón is.
A kép forrása az írónővel készült interjú: