Mikor kezdtél el írni?

Körülbelül 2010 év elején kezdtem el írni, és azóta töretlen próbálok napról napra alkotni. Mindegy, hogy mennyit, ha két szót, akkor két szót, ha pedig húszezer karaktert, hát akkor annyit.

Mivel foglalkozol, amikor nem írsz?

Jelenleg főállásban gimnáziumi tanuló vagyok, és szeptemberben nekilátok a végzős évfolyamomnak, így, amikor nem írok, most legfőképp az érettségi van fókuszban. Szeretném, ha minél jobb eredményekkel tenném le a záróvizsgáim, és ennek köszönhetően felvennének a Pannon Egyetem bölcsészkarára.

Hobbijaim egyébként még az olvasás, színházba járás, és amikor csak lehetőségem van, imádok utazni!

 

Honnan veszel ihletet történeteidhez és a karakterek megfestéséhez?

Szerintem minden író nem kicsit kihasználja a környezetében élő embereket, valamint azokat a tájakat, amiket lát, és társadalmi egységeket, amik körülveszik.

Ezzel én is így vagyok, és már többször terveztem beizzítani egy jegyzetfüzetet, ami mindig nálam van, de ami késik, nem múlik alapon, előbb utóbb be fog következni, addig pedig kitépett papírokra vetem le futó gondolataim, máskor ezek gyűjtőhelyeként a tabletem vagy telefonom szolgál, mikor melyik kísér el.

 

Sok köteted jelent már meg, de ha ki kellene választanod közülük egyet, amelyiket a legjobban szeretsz, melyik lenne az és miért?

Ez nagyon nehéz. Mindegyiket szeretem, mindegyiket másért. Egyet képtelen vagyok kiválasztani, ezért hamarjában hármat is bedobok a kalapba.

Oktávnyira az élettől trilógia: színházban voltam, és jött az isteni villám, Daniel, te leszel a főszereplő! – valahogy így zajlott le, és igen, ő lett a főszereplő, és bár már voltam több kiadónál, első ízben a kezdő kötet azon a helyen jelent meg, ami mai napig a kedvencem. Sajnos jelenleg nem él az a kiadó, így egy másodkiadás – habár csak ebook formátumban – a közelmúltban megtörtént.

Teddy bosszúja (Árnyháború-trilógia 1. rész): ez azért kedves számomra, mert a szereplői, pontosabban, nevet nem említve Angel Craig Sullivan önálló életre kelt. Kiválasztotta magát a főszereplő posztra, annak ellenére, hogy én őt csak egy mellékszálként terveztem dédelgetni. Meg kell mondani, ezt kicsit sem bánom. Bár kicsit túlhajszoló, és őrült, de jó főnök vált Craigből, ugyanis véghezvittük az első részt. Már piszkál a folytatás miatt, így abból is papírra vetettem már néhány sort.

Boldogtalanság a középső neve: harmadik kedvencnek egy csak még most készülő történetet választok. Azért is, mert erősen mondható rá az, hogy alapötletét tekintve a múlt nyáron megejtett londoni kirándulásom emlékére írom, de aztán már a fantáziám szinte olyannyira elkalandozott, hogy semmi valós alapja nincs, csak annyi, hogy én is laktam rövid ideig egy olyan terrace house-ban, mint Nicole – pontosabban fogalmazva: laktam ugyanabban a terrace house-ban –, és volt egy olyan szomszédom, mint a másik főszereplő, Robert. Jaj, de szépen gitározott!

Figyelmeztetés a boldogtalansághoz: készítsenek az olvasók majd mindenképp mellé egy csomag kétszázas zsepit!

 

Fiatal korod ellenére már több könyved jelent meg. Jelenleg is egy könyvön dolgozol?

Amint az előző válaszomban is említettem, igen, dolgozom, nem is egyen. Egyszerűen nem tudok olyat mondani, hogy melyik az, amire jelenleg leginkább odakoncentrálok, mert mindig azt írom, amelyikhez passzol a hangulatom, és sztoriba vágó ötletem van. Csak egy mutatónak említem: egyszer összeszámoltam, s akkor több mint ötven dokumentum volt megnyitva a gépemen könyvötletekkel, s közülük néhány előrehaladottabb volt a jegyzet kategóriánál.

 

Mit gondolsz, kik alkotják elsődleges olvasói táborodat?

Ezt nem nekem kell tudnom. Hallottam már 12 éves olvasóm felől is, de vannak jóval idősebbek is, olvassa műveimet a nagymamám (akinek a véleménye nagyon sokat jelent számomra), s már hasonló korú olvasóim is akadnak. Minden szavuk szentírás számomra, és próbálom az igényeket kielégítve alakítani a munkásságomat, de mégis azon a véleményen vagyok, hogy ha szívemből írok, s magamat adom, abból sülhet ki a lehető legjobb eredmény.

 

Kiket tartasz példaképednek az írásban?

Minden írót nagyon tisztelek. Csak ámulok a sikereiken, és szívből szorítok nekik, hogy egyre magasabb szintre léphessenek a sikerlistákon.

Előnyben részesítem természetesen a magyar írókat, mint például Spirit Bliss, Szurovecz kitti, Zakály Viktória, Cselenyák Imre, On Sai, és még sorolhatnám.

Jelenlegi kedvencem Gayle Forman, könnyekig hatott a Ha maradnék című regényével, amit durván egy délelőtt alatt kivégeztem, és most a könyvtárból magamhoz vettem további két regényét is. Jelentős olvasmányélményeim a közelmúltból Marcus Zusak Könyvtolvaja és John Green Csillagainkban a hiba c. regénye.

De az igazi, nagy mesterem William Shakespeare. Ő az, akinek műve hatására megszülettek bennem is az első kósza irományok magvai, amik aztán regénnyé nőtték ki magukat. Köszönöm a mesternek ezúton is, hogy olyan csodákat alkotott, mint a Rómeó és Júlia, a Vihar, a Szentivánéji álom, és még sok más remekmű!

Számomra William Shakespeare olyan értéket képvisel, amit más életműve nem mutat. És ezt szeretném majd Shakespeare-kutatóként megmutatni és bizonyítani az embereknek.

 

Mi lenne számodra a legnagyobb írói siker?

Sokat álmodozom, de szerintem minden szerzőre, akinek az egyik fő profilja a fantasy, ez ugyanígy igaz.

Az én álmodozásaim ott kezdődtek, hogy szerepeljek valamiféle sikerlistán, ez a mostani kiadóm jóvoltából teljesült is. A következő, hogy egyszer Libri Aranykönyves szerző lehessek, de ez elég körülményes.

Ám, a leghatalmasabb álomnak most az mutatkozik, hogy több nyelven megjelenhessenek a műveim, és egy angol kiadó is beálljon ebbe a sorba, és eljussanak a kötetek a Waterstones áruházlánc polcaira.

 

Előfordult már olyan, hogy elment a kedved az írástól, vagy mindig töretlen lelkesedéssel fordultál az írás felé?

Ez változó. Olyan, hogy eltervezzem magamban szilárdan, hogy én bizony többé nem fogok írni, nem fordult elő, mert mindig jött egy új ötlet, új olvasó, és csiholva lett a szikra egy újabb fellángoláshoz.

Olyan viszont volt, amikor megakadtam egy történettel, de sebaj, kezdtem egy másikat. Talán ezért is szaporodtak meg annyira azok a bizonyos dokumentumok.

Az első nagyobb megakadásom az az első regényem írása során esett meg. Amikor odajutottam, hogy gyerekekről kellene írni, megalkotni az ő jelenetüket, egyszerűen kiesett a kezemből a toll. Milyen is lehet vajon Mary és Annie egy napja, amikor imádott szenvedélyüknek, a lovaglásnak élhetnek?

De aztán ez is megoldódott, a könyv pedig megíródott.

 

Sokak számára az írás nemcsak az önkifejezés egy módja, de remek stressz-oldó és gondolatelterelő foglalatosság is. Számodra mit jelent az írás?

Stressz-oldó? Erről még nem is hallottam azon kívül, hogy ha valaki feldühített, vagy kellemetlenkedett, akkor azt megteremtettem egy karakterben, és válogatott kínzásokkal kivégeztem. Nos, tényleg remek annak is!

Számomra az írás az életet jelenti. Annyira a mindennapjaim részévé vált, hogy ülök egymagam, és egyszer csak azt veszem észre, hogy a fejemben pörögni kezdett egy monológ, de hirtelen nincs a közelemben semmi, amivel és ahova lejegyezhetném.

Ha jó a szerencse, ami kísért, ezek a gondolatok később is eszembe jutnak, és le tudom őket jegyezni, vagy éppen beépíteni egy készülő történetbe.

Véleményem szerint, ha valaki írni kezd, s ezzel úgy megteremtheti önmagát, hogy nem feltétlen ismernek rá, és saját életének mozzanataira, akkor nem tudja többé letenni a tollat.

Annak például, akinek nincs tehetsége az énekléshez és a festéshez, bátran tudom javasolni, hogy a szavakkal ábrázoljon!

Köszönöm az interjút.