Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Magyar disztópikus trilógia debütált
11160203 954393241247132 725313553 n

Benya Tünde: Testvéri világ I - Változó emberiség

Nemrégiben mutatták be Budapesten Benya Tünde Változó emberiség című, első regényét. A disztópia trilógia szerzőjével beszélgettünk, kifaggatva a kötet keletkezésének körülményeiről és további terveiről.

 

Mikor kezdtél el az írással foglalkozni?

A gimnázium óta írok. Először csak füzetbe születtek alkotások, főleg a fiókomnak termelve. Ekkor még a költészet iránt érdeklődtem. Az első novella és regény már az egyetemi évek alatt született meg. Nem mintha nem lett volna rengeteg a tanulnivalóm, de épp ezek jelentették a kikapcsolódást számomra. Komolyabban írásra és publikálásra akkor még álmomban sem gondoltam. Ezek közül volt pár, amit már begépeltem, de soha senki nem olvasta rajtam kívül. Nem publikáltam őket az első versem megjelenéséig, amit egy kedvenc sztárpár válásának az apropóján tettem közzé. Az volt az igazi fordulópont abban, hogy komolyabban is foglalkozni kezdjek az írással.

 

Nemrégiben jelent meg az első könyved, mit mesélnél a keletkezéséről?

Erről annyit, hogy igazából egy álomból született. Természetesen az ember hozzátesz és elvesz. Megkeresi a karaktereket és arcokat teremt nekik. Mindezt beleteszi egy „tálba” és addig formázza, amíg olyan nem lesz amilyennek megálmodta. Velem is ez volt a helyzet. Először személyeket kerestem, akikről mintázhattam a főszereplőket, majd a valós emberek jellemzőit, szokásait vettem alapul. Az alap történet adott volt, így ebbe illesztettem be őket. Majd jött a formázás és a simítások. Mindehhez kerestem passzoló zenét és megszületett az első könyvem.

Ki a célközönség, akinek ajánlanád a művet?

Disztópia kedvelőknek, és azoknak, akik most ismerkednek ezzel a műfajjal.

 

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Erről lehetne a leghosszabban beszélni. Engedtessék meg idéznem a kedvenc színészemtől, mivel a humort én is kedvelem. „Egy garázskaput, jobb szigetelést a házra, meg egy kis kerítést!”/MÁZS/ Valódi terveim közt szerepel egy biztos munkahely, egy saját lakás. És amennyiben engedik majd a lehetőségeim, szeretném minél több regényemet megjelenve látni. A legnagyobb álmom egy külföldi kiadó fordításában látni, kiadva a könyvem/-im.

 

Kik támogatnak, kik a példaképeid?

Akik támogatnak a szűk családi köröm és a legjobb barátaim, akik mindig biztatnak, hogy folytassam akkor is, amikor a legmélyebb ponton kijelentem, hogy „Itt és most van vége. Soha többé nem írok.”

Igazi példaképeim pedig olyan emberek, akik nagyon az alapokról kezdték, és úgymond elmondható az, hogy elérték a pályájuk csúcsát, mégsem felejtették el azt, honnan is indultak valamikor. És amikor tanácsért, segítségért fordul hozzájuk az ember, nem elutasítással, hanem segítően reagálnak.

 

Mit csinálsz, ha épp nem írsz?

Amikor épp nem írok, DVD-t nézek, olvasok. Ha időm engedi, szívesen járok színházba. Kedvencem az Operett és Centrál színház. Sportban az úszás áll hozzám a legközelebb.

 

Kedvenc szerzőid, könyveid?

Lois Lowry sorozatát imádom. A Hírvivőt olvastam elsőnek majd az Emlékek őrét tőle.

Magyar szerzők közül, Zakály Viktóriát kedvelem. A Szívritmuszavar és a Hanna örök nagyon mélyen megérintettek.

 

Melyik az a kérdés, amit sosem tesznek fel neked, de szeretnéd, ha feltennék?

Nincs ilyen kérdés.