Az első két regénye megjelenése között csupán két év telt el, legutóbbi regénye az Ezüst sávok, arany liliomok viszont 12 évvel második könyve után kerülhetett az olvasók kezébe. Mivel foglalkozott abban a 12 évben?

Irodalmi szempontból az „alkotó módból” a „fogyasztó módba” váltottam a főkapcsolót. Imádom a könyveket, mindig van nálam olvasnivaló. Egyszerűen nem értem az embereket, akik képesek órákig egy helyben ülni orvosi rendelőben, hivatali ügyintézéskor és még sorolhatnám, és szemmel láthatóan megeszi őket az unalom. Én ilyenkor előveszem az épp esedékes regényt, és máris röpül az idő, míg az aktuális sorstársaim sűrűn nézegetik az órájukat és morognak az ügyintézés vagy rendelés lassúságán. Visszatérve a kérdésre: nem éreztem késztetést az írásra. Nálam ez alapvetően hobbi volt, és akkor másban leltem az örömömet. Aztán 2010-ben megszakadt az alkotásmentes élet. Megtudtam, hogy irodalmi pályázatot írtak ki a Zsoldos Péter „Távoli tűz” című regényéből megismert világ továbbgondolására „Most már nyitni kell - Történetek Avanából” címmel. A „Távoli tűz” volt az, ami annak idején közel hozta a szívemhez a sci-fi műfaját, és úgy éreztem az, hogy az egyik kedvenc regényem folytatásán gondolkodhatok, kihagyhatatlan lehetőség. Végül a „Töredékek” című novellám elnyerte a pályázat I. helyezését, és újra kezdtem érezni, még szerzőként is lehet keresnivalóm az irodalomban, nem csak befogadóként…

Azok számára, akik csak az Ezüst sávok, arany liliomok című történelmi regényét olvasták valószínűleg meglepő lehet, hogy sci-fi íróként kezdte. Hogyan fordult az érdeklődése ilyen más irányba?

Amióta olvasni tudok, imádtam a történelmet és történelmi regényeket. Nem csoda, hogy a végén történelem-földrajz szakon végeztem a Szegedi Egyetemen, akkor még József Attila Tudományegyetemen. Ebből sejthető, hogy a történelem mindig igen közel állt a szívemhez, amit aztán a sci-fibe is becsempésztem. A fantasztikum és a történelem együtt jelent meg időjárőr-történeteimben. Az Idő kalózai írásakor pl. éppúgy könyvtáraznom kellett, mint a későbbi történelmi regényeimnél, hiszen igyekeztem minél hitelesebb képet festeni a Rómáról és az őt csaknem elpusztító keltákról. Mostanára a fantasztikum eltűnt, maradt a történelem…

Aaron F. Loacherként írt Időjárőr című művével elnyerte a legnagyobb magyar sci-fi regénynek járó elismerést. Tervezi még, hogy a sci-fiben is jelentet meg kötetet?

Pontosítanék: nem a legnagyobb, hanem az adott évben a legjobb sci-fi regénynek adják a díjat. Egyelőre nem gondolkozom sci-fiben. Elkezdtem ugyan írni egy újabb időjárőr történetet, de már vagy másfél éve egy szót sem írtam hozzá. A gondolataimat most teljesen a Magyarország 14. századi története és az „Anjou-lobogók alatt” sorozatcímet viselő „liliomos” regényeim töltik ki. Viszont épp az Avana-pályázat tanított meg arra, hogy ha felmerül egy téma, amelybe örömmel mélyeszthetem a karmaimat, akkor azt vétek lenne kihagyni…

Melyek a nagy kedvenc sci-fi művei?

Terjedelmes lenne a lista. Természetesen Poul Anderson időjárőr történetei mindenképpen szerepelnek rajta. Asimov Alapítvány-trilógiája is olyan mestermű, amelyet néhány évente újra kell olvasnom. Egyedi humora miatt nagyon szeretem Harry Harrison regényeit. A magyarok közül természetesen Zsoldos Péter Gregor Man-trilógiája is felkerül a listára, ahogy Fonyódi Tibor Katedrálisa, vagy Brett Shaw történetei.

Az Ezüst sávok, arany liliomok nem kevés tájleírást, földrajzi és történelmi adatot tartalmaz a XIV. század eleji Magyar Királyságról. Mekkora kutatómunka előzte meg a regény megírását?

Szerencse, hogy a Szegedi Egyetemi Könyvtár a munkahelyem melletti épületbe költözött, ez nagy mértékben segítette a könyvtárazást. Ahol csak lehetséges, hiteles kívántam lenni, és csak a munka megkezdése után jöttem rá igazán, mennyivel több dolognak kell utánanéznem, mint amikor egyetemista koromban készültem egy-egy dolgozatra vagy vizsgára. Nem csak főhőseimnek a történelmi eseményekbe ágyazott életét kellett felvázolnom, hanem a korszak öltözködési szokásaitól gasztronómiai kultúrájáig rengeteg dologra kellett ügyelnem, nem is beszélve az olyan érdekességekről, mint pl. a 14. század elejének kissé zaklatott, viharos időjárása.

Az elmúlt 15 év során rengeteget változott a magyar oktatási rendszer. Ön szerint a történelmi témájú regények lehetnének akár a történelem órák kísérőanyagai, tanítási segédletei?

A történelem, mint tárgy megszerettetését talán megkönnyítenék, bár az olvasás kultúrájának visszaszorulása miatt lehet, hogy csak „még egy kötelező” felkiáltást váltanának ki a tanulókból. Egy jól felkészült történelemtanár azonban felhasználhatná ezeket egy-egy téma vagy esemény tárgyalásánál. Én biztos élveztem volna annak idején, ha ilyesmivel színesedik az oktatás. Általános iskolás koromban még létezett az „iskolatévé” nevű műsor, amely hétköznap délelőttönként ment az akkor még egycsatornás Magyar Televízióban. Néhány alkalommal a történelem tanárnőnk órát is cserélt, hogy egy-egy történelmi részt megnézhessünk, aztán az órákon megbeszélhessük. Sokkal izgalmasabb dolog volt, mint a „normál” oktatás, és talán manapság is érdemes lenne próbálkozni valami hasonlóval. Ebben az ingergazdag világban a tanárnak sokkal nehezebb kivívni a tanítványai figyelmét, és ebben segíthet egy regény valamely jól megválasztott részlete…

Regénye olyan korszakban játszódik, melyben rendkívül sok jelentős esemény zajlott le. Van esetleg olyan történés, vagy mozzanat ebben az időszakban, mely Ön szerint sorsfordítónak bizonyult a Kárpát-medence történetében?

A rozgonyi csata mindenképpen ilyen sorsfordító esemény. Az Árpád-ház kihalása már csak a zárójelenete volt annak az eseménysornak, amely a középkori magyar államiság első, igazán nagy válságát jelentette. A királyi hatalom alászállása és a tartományúri széttagoltság már az egységes állam határait feszegette, amikor Anjou I. Károly végre komoly csapást mért az oligarchikus rendszerre és megkezdte az ország újraegyesítését. Nem csak az volt a fontos, hogy az ország egyik leghatalmasabb tartományurasága, az Abák kiskirálysága megszűnt létezni és a területeik királyi kézre kerültek, hanem az is, hogy megmutatta, van kiút, a király vezetésével véget lehet vetni az áldatlan állapotoknak. Ki tudja, miként alakult volna az ország sorsa, ha Károly nem lesz úrrá ellenfelein…?

Tájleírásai rendkívül érzékletesek és képzeletet megragadóak. Be is járta ezeket a vidékeket?

Részben igen, részben felhasználtam, amit a modern világ a rendelkezésemre bocsátott. Pl. amikor a tervek szerint május 22-én megjelenő „Diadalmas liliomok”-ban azt írtam, hogy főhőseim Szepesvár felől nézve megpillantották a Magas Tátra égbeszökő csúcsait, melyet vöröses színűre festettek az alacsonyan járó nap sugarai, akkor a saját emlékeimre támaszkodtam. Sajnos nem utazhattam el mindenhová, ahova a szereplőim elvetődtek, de az internet bőséges képanyaggal szolgál a világ bármely részéről, amely jó kiindulás pont. Persze az ország 14. századi állapota más volt: több volt az erdő, a mocsár, stb., több esetben más volt a vízfolyások, utak iránya és még lehetne sorolni. Ekkor jön az, amit talán rekonstrukciónak nevezhetnénk: elővenni a régi térképeket, megkeresni a vonatkozó forrásokat, hogy minél pontosabb képet alkothassunk a kérdéses időszak állapotáról. Tudom, hogy mindez – bizonyos szempontból – fikció, de egy olyan fikció, ami közelebb áll az akkori valósághoz, mint az, amit a mai turista láthat. Regényt írok, hőseim részben kitalált személyek, de igyekszem minél hitelesebben beilleszteni őket abba a színes, középkori világba.

Magyarországon a történelmi regény, mint műfaj nem új keletű. A két világháború közti időszakban és előtte történelmi regényírók egész sora alkotott a műfajban, példaként említve P. Gulácsy Irént, Eszterhás Istvánt, Harsányi Zsoltot, vagy az országgyűlési képviselő Werner Gyulát, illetőleg történelmi drámák is születtek Herczeg Ferenc és Szomory Dezső tollából. Ma egy új nemzedék alkotásait, a Történelmi Regényíró Társaság köteteit is olvashatjuk. Hatottak Önre is a 20 század eleji történelmi regények?

Inkább a század második fele volt a fontosabb a számomra, bár rögtön van egy kivétel: Gárdonyi Géza. Egyszerűen rajongtam az „Egri csillagok”-ért, mire kötelező olvasmány lett nekünk, már több mint tízszer elolvastam és fejből tudtam idézni belőle. A „Láthatatlan ember” is ott van a polcom kitüntetett helyén. Ami viszont igazán mély benyomást tett rám a történelmi regény műfajában, az méltatlanul elfeledett szerzőnk, Karczag György munkássága. Oly nagy hatással volt rám, hogy amikor gimnázium 4. osztályban „Kedvenc regényhősöm” címmel kellett dolgozatot írnom, Ákos Ernyét, a „Zúgó nyilak” c. regényének a főhősét választottam. Fontos volt még számomra Hunyady József és Rónaszegi Miklós is.