1. A pára
Sokunknak fel sem tűnik, ha a lakásban magas a páratartalom, ha azonban penészfoltok jelennek meg a falon, jobb, ha óvintézkedéseket teszünk. A magas páratartalom hatására ugyanis nemcsak a lakás, de a könyvek is veszélybe kerülnek. Ha pedig egyszer könyveink elkezdenek penészesedni, az végigterjedhet az egész könyvgyűjteményünkön, amitől gyakorlatilag nem lehet megszabadulni és még egészségünkre is káros.
2. Erős napfény
Ha könyvespolcunk közel esik az ablakhoz és gyakran süt rá a nap, a könyvek gerince kifakulhat, elveszítheti színét, régebbi könyvek esetében az aranyozás is károsodhat.
3. Dohányfüst
A dohányfüst nemcsak a bútorok kárpitjába, ruháinkba eszi be magát, de szinte végérvényesen beleivódik kedvenc köteteink lapjaiba, utána pedig senki sem olvas szívesen egy olyan könyvet ágyában, lefekvés előtt, melyből csak úgy dől a füstszag. A kellemetlen szag mellett a könyvek borítóján a tartós füstölés sárgás réteget képez, amit nem egyszerű eltávolítani.
4. Az ezüstös pikkelyke
Az ezüstös pikkelyke - bár neve alapján ártalmatlannak tűnik - sok bosszúságot okozhat a könyvszerető embereknek. Természetesen már az is kellemetlen, ha a padlón rohangálva látjuk őket, ez a kis rovar azonban előszeretettel tanyázik a könyvek lapjai között, s ha hagyjuk elszaporodni, visszafordíthatatlan károkat is okozhat a könyvekben. Az ezüstös pikkelyke olyan anyagokkal táplálkozik, melyek poliszacharidokat tartalmaznak, s a könyvek kötésében és a papírlapokban bőven találunk ezekből.
5. Izzadt, zsíros tenyér
Sokszor elfelejtkezünk róla, hogy egy jó könyv olvasásához kellően fel kell készülni. Nemcsak egy nyugodt kis olvasókuckóval, de tiszta kezekkel is érdemes "megszentelni" az olvasást. A könyvek lapjai ugyanis nagyon érzékenyek mindenféle szennyeződésre. Ha kezünk izzadt, megérintve a vékony lapokat, azokon hullám kíséretében halvány ázásnyom jelenik meg, amit nem egyszerű kilapogatni. A zsíros kézre pedig nincs is ismert orvosság.
6. A szú
Ha a szúról esik szó, rögvest mindenkinek a fában hagyott nyomai jutnak eszébe. Ennyiben azonban korántsam merül ki a szú étrendje, hiszen ez a parányi bogárka akár igen vaskos könyekbe is belerágja magát és olyan lyukakat hagy maga után, mintha a lapokat átszúrkűlták volna.
7. A por
Ha nem takarítjuk elég rendszeresen a könyvespolcokat, bizony jókora porréteg ülhet meg könyveinken. Ez a porréteg pedig beleissza magát a könyvlapokba és kellemetlenné teheti az olvasást, nem utolsó sorban pedig az egészségre sem jó.
8. Az egér
Ha egér van a lakásban már az is elég nagy baj, hiszen például megdézsmálhatja az élelmiszereket. Az egerek azonban a könyvek gerincének, borítójának is képesek nekilátni. Különösen vigyázzunk, ha könyveinktől már nem férünk el és nem a lakásban, hanem pincében, vagy közös tárolóban tartjuk, hiszen ilyenkor még inkább ki vannak téve az egérrágás veszélyének.
9. Házi kedvencek
Bár mindannyian imádjuk házi kedvenceinket, a cicák szeretik karmaikat könyveinken élezni, a fiatal kutyusok pedig szeretik szájukba kapni és néha szétcincálni a könyveket. Ha legféltettebb könyveinket üvegvitrinben tartjuk például, megmenekülhetünk az ilyen helyzetektől.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------