Interjú Gerda Greennel
Gerda Green nevével már számos helyen találkozhattak az olvasók, s elsősorban a krimi-rajongók, hiszen írásai megjelentek különböző lapokban, magazinokban és saját blogján is. Gerda Greennel, azaz Kocsis Nagy Noémival, A kék macska és a Fény és förtelem c. könyvek szerzőjével beszélgettünk annak apropóján, hogy most kerülhet az olvasók kezébe harmadik, Fenevadak Erdélyben című kötete.
Életrajzodban azt olvastam, hogy a mai napig nagy szerelmed a könyvtár, rengeteg időt töltesz ott. Sose fordult meg a fejedben, hogy művészettörténet mellett, vagy helyett könyvtáros szakra iratkozz be?
Igen, valóban nagyon nagy szerelem a könyvtár. Huszonhat éve az OSZK tagja vagyok, tizennégy éves koromtól, amikor speciális engedéllyel iratkoztam be oda. Korábban meg kislányként a kerületi Szabó Ervinek ejtettek rabul, sokat elidőztem az iskola után a kis külön termeikben. Illetve az egyetem alatt és után sokáig voltam olvasója a Szépművészeti Múzeum könyvtárának is. Sőt, ahol jártam eddig bárhol a világon igyekeztem könyvtárakat (főúri gyűjteményi, egyházi) is látogatni, nem csak múzeumokat.
Van bennük valami varázslatos, a könyvek régi illata, az asztalok fölé hajló olvasó emberek, a kis zöld lámpák, a szellemiség, ami ott uralkodik. Most meg már a számítógépes technika is, e-könyvek olvasásához is. Ugyan én viszem a laptopomat is oda, de a légkör a lényeges.
A könyvtárosok is kedves, tájékozott emberek, sok a barátom ott. És igen, hogy a kérdésedre válaszoljak, gondoltam rá. Viszont a művészettörténet szak önmagában elég tömény volt, az elolvasandó könyvek számát illetően, úgyhogy valami szabadabbra vágytam. Így megmaradt a kutatás a könyvtárakban, a vonzás, mint a mágnes, de újabban már az én könyveim is előfordulnak ott és erre büszke vagyok.
Már gyermekkorodban is olvastál klasszikus krimiket, rémtörténeteket, vagy ezek később ejtettek rabul?
Mindig olvastam klasszikus krimiket. Meséket, verseket, regényeket, mindent. Nagy szerelmem volt az irodalom mindig. Mai fejemmel nem is értem, hogy miért nem ez az út, az amit rögtön követtem. Mindig nagy kitérőkkel jutottam el oda, amit akartam. Huszonhat év csak a művészettörténet jegyében telt szinte és olvasással.
Kislányként az unokatestvérem olvasta fel a Sir Arthur Conan Doyle nagy klasszikusát a Sátán kutyáját. Én lehettem tíz éves és ő tizenöt. Azt a borzongást, amit akkor átéltem keresem azóta is. Mindig az volt a vágyam, hogy én is másokat rabul ejtsek a történeteimmel, másokat borzongassak. Később már persze mást is olvastam ezen a műfajon belül.
Mikor és hogyan kezdtél írni és miért pont a krimi-írást választottad?
Amint életrajzomban is írtam, gyakorlatilag, hogy megtanutlam írni és az irodalom később tantárgy is lett. Gyerekkoromban egy írónő, Csire Gabriella megkérdezte: "Noémi te író akarsz lenni?", akkor lehettem nyolc éves. Ma is emlékszem a csodálkozással vegyes izgalomra, ahogy az igen-t szemlesütve elrebegtem.
A magyar irodalom órákat vártam mindig, erre készültem. Minden "kötelező" olvasmányhoz írtam olvasónaplót és rajzoltam is hozzá. Tele voltak az iskola faliújságai a kis történeteimmel. Imádtam a magyartanáraimat és ők is engem. Az egyik kolozsvári tanárom irodalmi diákolimpián indított. És folyton szerepeltem színpadon, verssel, prózával az ünnepségeken. A gimnáziumban a kedvencem Katona András tanár úr volt a Kaffka Margit Gimnáziumban Budapesten, akitől egy év alatt annyit tanultam az irodalomról, ami egész életemre hatással volt. Shakespeare, Moliere drámáiról, Dante Isteni színjátékáról. Jártam a drámajáték szakkörébe is.
Aztán jött kamaszkorban a naplóírás, titokban versek és napi élmények rögzítése. Kamaszkori ideálok megörökítése. Az egyik ilyen ideálomhoz írt versemet meg is zenésítették.
A krimi-írás azért jött, mert mindig szerettem a rejtélyeket. Folyton rejtvényeket oldottam meg, olyan összefüggésekre jöttem rá mindig, amire más azt mondta képzelődés, vagy nem igaz. És éreztem, hogy utána kell járnom. Akkor már tudtam, hogy bevégeztetett, mert ez az utam. Az írás pedig mindig jelen volt az életemben. Az egyetemen művészeti cikkek, katalógusjegyzékek, kép elemzések, kiállítás megnyitó szövegek, a szakirodalmakból kutatott és írt ölnyi jegyzetek, amiből az egész évfolyam tanult. Az egyetem után kicsit légüres térbe kerültem, mert a munka nem kötött le szellemileg, így évekig tartó próbálkozás után különböző lapoknál létrehoztam 2011-ben a blogomat, mai nevén Artificium és Gerda Green könyveket, ahova elkezdtem írni.
Ott már nem volt korlát, szabály, előírás, ott azt írtam le, amit akartam. Most tart majdnem 300.000-nél a látogatottságom és a facebookos rajongói oldalamon az idén már 437-en olvasnak minden nap. Nagy felelősség ez, de ez az, ami éltet. A könyveim a Publio Kiadónál való megjelenése óta, felváltva osztok meg részleteket a Fény és förtelemből és A kék macskából, blogos betűtörténeti, grafikatörténeti írásaimat. A hónap művésze sorozatot, a Szösszeneteket (napi eseményeket) és a Breaking news gyors híreket a munkám fázisairól.
Példaképnek tekinted esetleg Sir Arthur Conan Doyle-t, Agatha Christie-t, vagy Roald Dahlt bizonyos tekintetben?
Abszolút módon, csodálom és tisztelem őket. Főleg az első kettőt, de Edgar Allan Poe-t is, vagy Stephen Kinget és Robin Cookot. De számomra Umberto Eco A rózsa neve is az, egy középkori krimi.
És nem tudtam letenni valóban Dan Brown Da Vinci kódját, amit két nap alatt olvastam el. Ugyanakkor Oscar Wilde Dorian Gray arcképe számomra szintén olyan, mint egy bűnügy, mert beszippantott a történet. És olyan nagy hatással volt rám, hogy az elolvasása után egy hónapig rá sem bírtam nézni más könyvre.
Mivel foglalkozol, amikor nem írsz?
Csak írással foglalkozom most már szinte. Viszont tanítok is 14 éve a KREA Kortárs Művészeti Iskolában Betűtörténet és Grafikatörténet tantárgyakat, magam által írt tananyagokból. Ez több száz oldal. Még kéziratban. Vizsgáztatok is. Szakdolgozati konzulens is vagyok 2007 óta, átlagban és évente 3-16 szakdolgozatot javítok, véleményezek, osztályozok, olvasok. Ez nagy koncentrációt igénylő, megterhelő munka, de a diákjaimmal később életre szóló barátságokat kötöttem így, amikor lediplomáztak. A bizottságban a webdesigner és grafikus kollégáimmal bírálom a diákjaim esszéit és diplomamunkáit. Kiállításmegnyitókra és különböző előadásokra járok. Legnagyobb büszkeségem legújabban a Publio Írói Klub, amit a kiadómmal hoztunk létre és már hármat rendeztünk eddig belőle. Legutóbbi vendégünk Zemlényi-Kovács Zoltán író volt. Mindig szerettem más írók előadásait meghallgatni, könyvbemutatóin részt venni, abból nagyon sokat lehet leszűrni, tanulni.
Úgy tudom, kiadód javaslatára borítót változtatsz. Miért döntöttél a változtatás mellett?
Közösen döntöttünk. Alcser Norbert ügyvezető azt javasolta, hogy olyan borító készüljön, ami nem csak a monitoron mutat jól, hanem nyomtatás után is. A digitális nyomdatechnikával minden másképp mutat, mint a monitoron. Neki ebben sokkal több, nagyobb tapasztalata van nálam. Hallgatok rá, mert nagyon tisztelem.
Három könyved történetei között van összefüggés, de ha valakinek csak a harmadik, legújabb köteted kerül majd a kezébe, érteni fogja a cselekményt?
Nagyon is sok. Hiszen az alap nyomozópáros Báthory Olga és Szepesi Herold személye nem változik, ahogy mindig velük lesz Jánossy Alfréd hadnagy barátjuk is. A kék macska óta Szabó Róberttel és Ilonkával is kiegészült a csapat. A cselekményt persze érteni fogja az olvasó, hisz önálló történetként is léteznek mindegyik, a legújabb is. Viszont érdemes az első kettőt elolvasni, hogy élvezni tudjuk a harmadikat, a Fenevadak Erdélybent. Én eddig azt láttam a személyesen ismert olvasóimnál, akik nyilatkoztak nekem, hogy kicsit reszketnek, hogy mi lesz a harmadik részben. Egy jóféle izgalom van úrrá rajtuk és ez nagy örömmel tölt el, ezért érdemes írni, nemcsak szenvedélyből, hanem mert várják.
Egy krimiírónak nehéz lenne az átlagos hétköznapokból meríteni. Te honnan merítesz inspirációt a történeteidhez?
Én bármilyen furcsa az átlagos hétköznapokból. Nekem valaki azt mondta pár éve, hogy az életem olyan, mint egy krimi. De ez így nem igaz. Nem az én életem olyan, hanem ahogy a dolgokat látom. Régebben is mondták, hogy képzelődöm és amikor igazam lett, akkor csodálkoztak. Most már nem vitatkozom ezeken, hanem megírom, amit gondolok, látok.
Megyek a villamoson és látok egy embert, akiről azt gondolom, hogy ő lenne az ideális gonosz a könyveimben, míg más a megfelelő áldozat. Könyveim azonban nem csak krimik, nagyon erős társadalomkritikák, erkölcsről, ál-erkölcsről, igazságról, képmutatásról, erotikáról, gasztronómiáról és modern dolgokról is szólnak. Moly.hu-s értékeléseket visszaolvasva azt írták olvasóim, hogy amikor úgy érezték, hogy biztonságban vannak és a polgári értékrend szépségeiben, történik valami olyan váratlan és felkavaró a könyveimben, ami sokkolja őket. Könyveim nem ífjúsági regények.
Vannak-e történeteidben olyan pozitív szereplők, vagy éppen főhősök, akiket közvetlen környezetedben élő emberekről mintáztál?
Természetesen, mint minden író. Az egyik kedvenc művészettörténész kollégám, akit nagyon nagyra tartok, mert kitűnő szakember, azt mondta a többiek előtt, hogy "Vigyázzatok, hogy mit beszéltek Noémi előtt, mert megírja". Azóta is ezen nevetek. Mert ez így nem fedi a valóságot. Az emberek titkait soha nem beszéltem ki, aki bizalmát belém helyezi, az soha nem fog csalódni. Viszont az kétségtelen, hogy nagyon inspirálnak az emberek. Azonban senki sem tisztán ez vagy az a regényeimben. Egy-egy karakter személyében több ember tulajdonságai jelentkeznek egyszerre.
Megjelenik-e könyveidben a művészet és ha igen, milyen módon?
Igen, nagyon is. A művészet iránti rajongás, mindennél erősebb, hisz művészek között nőttem fel, nagyapám Abodi Nagy Béla festőművész volt (1918-2012). Az ő műtermébe tett látogatások, a festékillat, a képei és a légkör, amelyben gyermek voltam egész életemet kitölti. Emellett az ő szeretetteljes stílusa, ahogy velem bánt, az úriembersége. Minden férfit hozzá hasonlítok. A festészet, a grafika, az építészet, a formatervezés, a zene mindennapi élmények. Folyamatosan. Mindig osztok meg ilyen képanyagokat a facebookon másokkal. Járok kiállításokra. Nyitottam meg sok kiállítást alkotóknak. A blogomon rengeteg kulturális eseményt osztok meg, mert ezt kapom az intézményektől, múzeumoktól, galériáktól. Nézegetem a művészek munkáit. Állandóan szól a rádió a háttérben. És természetesen a filművészet is lenyűgöz. Ez a sokféle hatás megjelenik a könyveimben. A művészek mindig igényelték a népszerűsítést és, ha a könyveim ennek lehetőséget teremtenek, akkor beleírom a történeteimbe.
Új könyved megjelenése alkalmából lesz-e valahol felolvasás, vagy író-olvasó találkozó?
Igen lesz, legalábbis szeretném. Ezzel kapcsolatban még folynak az egyeztetések. Konkrétumot ezért nem tudok még mondani, de egy biztos, hogy aki követi az Artificium és Gerda Green könyvek facebookos szakmai oldalamat az mindenről időben fog értesülni, aki szeretne eljönni, velem találkozni, a példányát dedikáltatni, vagy csak egyszerűen egy baráti beszélgetésre.
A szerzői oldalam linkjére kattintva könnyű rám találni.
Köszönöm szépen az interjút!
Üdvözlettel: Kocsis Nagy Noémi
