Mikor kezdtél írni?

Nagyon fiatalon, szinte még gyerekként. Tudom, mindenki ezt mondja, de igazán, amit tudatos írásnak lehet nevezni, az úgy ötödikes koromban kezdődött. Kiváló magyartanáraim voltak iskolás éveim alatt, akik szintén befolyásoltak az ajánlott olvasnivalókkal. Édesapám kezéből sohasem hiányzott a könyv, rengeteget segített abban, hogy mit olvassak el ahhoz, hogy komolyabb könyveket is megértsek.

Egy siker adta az első lökést. Ötödikes voltam, amikor dolgozatot kellett írnunk. „Mulatozó kurucok között” ezt a címet adta tanárnőm, és ránk bízta a többit, természetesen a tanultak, olvasottak alapján. Valami olyan varázslat történt velem, hogy megszűnt köröttem a világ. Hervasztó volt, mikor Julika néni figyelmeztetett: kevés az időm, igyekezek.  Néhány hét múlva az Igazgató úr átadott nekem egy könyvet, melyet a Magyar Rádió küldött számomra. Tudtomon kívül elküldték a dolgozatomat az „Így írunk mi” pályázatra, és tetszést arattam, amiért jutalomkönyv járt.

Nem emlékszem, hogy mit kaptam! Az örömre emlékszem, arra az érzésre, amíg írtam. Akkor kezdődött: írtam, meséltem, szinte minden szabad percben. Természetesen nem tetszett semmi, mindig félbehagytam. Spirálfüzetek teltek meg, aztán, mikor már a gyermekeim nagyobbacskák lettek, sikerült venni egy használt írógépet. Novellákat írtam, be is küldtem ide-oda, aztán egy kiadó meg is jelentetett néhányat – az én költségemen – antológiákban. Feladtam, nem futotta a pénzemből.

Mindig arról álmodoztam, hogy majd, amikor nyugdíjas leszek! Akkor már lesz időm, és írhatom a fejemet feszengető gondolatokat! Megvalósult. Hat évvel ezelőtt ismerkedtem meg a számítógéppel, magával a szövegszerkesztővel, és azóta teleírtam az internetet. Minden irodalmi témájú oldalon regisztráltam, virtuális újságokba írtam, blogokat csináltam, és naponta órákat töltöttem az interneten.

Regényírásra sohasem gondoltam, én inkább a rövid írásokban éreztem otthon magam. Két éve történt némi változás az életemben, ami kizökkentett a belső egyensúlyomból. Szinte belebetegedtem, aludni sem tudtam. Egy álmatlan éjszakán elképzeltem magamnak egy olyan életet, amilyen soha sem lehet, teljesen irreális, de nagyon kellemes. Reggel nekiültem és leírtam… majd tovább sodort a történet. Így született meg az első könyvem. Miután láttam és beleolvastam néhány toplistás könyvbe, azt gondoltam – szerénytelenség nélkül – ennél még az enyém is jobb! Kerestem és találtam kiadót, ahol minimális anyagi ráfordítással, de 2013 nyarán megjelent a Nem mindenáron! Című regényem.

Honnan jött ez az írói név: Gwendoline Welsh?

Mint említettem: saját magam képzeltem bele egy másik, szebb és jobb életbe. Nem akartam azt, hogy beazonosíthassanak; önteltnek, beképzeltnek tartsanak azok, akik ismernek és olvassák. Kellett egy név.

Valamilyen okból vonz a kelta kultúra… különösen a zene. Ebben nagy szerepe van Michael Flatley és a Lord of the Dance című műsorának kazettáról hallgatott zenéje. Vagy a Hevia, Enya, Loreena McKennitt dalai. Elvarázsol ez a zene, éppen úgy, mint az autentikus ír, vagy kelta zene… ezt hallgatom, amikor éppen nem a Queen együtteset… Szóval, innen ered a név kiválasztása.

Mindig is éreztél magadban vágyat arra, hogy írj, vagy volt az életedben egy pont, amikortól azt érezted, hogy ki kell írnod magadból a gondolataidat?

Nem tudok meghatározni egy bizonyos pontot… állandó közlési vágyban égek, amióta az eszemet tudom. Kiskoromban kitalált mesékkel szórakoztattam a barátnőimet, később az olvasmányaimat meséltem el, aztán néha leírtam azt, hogy én miként folytatnám a történetet… Vártam, hogy teljesen átadhassam magam az írásnak, ami végül sikerült is.

Eddig összesen hány könyved jelent meg?

Gwendoline Welsh néven kilenc regény, egy elbeszéléskötet, és egy verses füzet; Czakó Gabriella néven két regény, valamint Goewin Graig néven egy erotikus kisregény.

Hogyan írsz? Hogyan készülsz fel az írásra?

Felkészülni? Leginkább az alapötlet sarkall, aztán a főszereplők karaktere alapján kitalálom a nevüket, a helyszínt. Beszédes neveket választok, és mivel soha nem jártam Angliában, alapos háttérmunka következik. Létező helyek, utcák, házak… Google Map segítségével még a házakat is kiválasztom, járom a környezetet, utána olvasok a vidéki helyszínek történelmének, a szereplők szájába adott mondatok – amennyiben nem a regény témájához tartozó – mind alapos utána-olvasását igényelnek. Semmi kis bűnügyi történetnél sem engedem meg magamnak azt, hogy valótlanságot írjak le.

Mennyiben hasonlítanak rád, vagy éppen különböznek tőled regényeid főszereplői?

Nagyon sok mindenben… Mivel az én fejemben születnek meg, nem tudok elvonatkoztatni az én gondolataimtól, véleményemtől. A különbözőség a meg nem valósult dolgokból áll össze, amik kimaradtak az életemből, de akár meg is történhettek volna.

Most milyen könyvön dolgozol?

Most két könyvet írok párhuzamosan… ilyen még nem volt. Maradok a bűnügyi vonalnál, bár legtöbb eladásom az erotikus könyvekből volt eddig. Őszintén? Nem szívesen írtam, de hagytam magam rábeszélni. Valóban, ilyesmikre mutatkozik a legnagyobb igény, de amit ebben a témakörben én képes vagyok leírni, az már könyvben van.

Íróként mit tartasz a legnagyobb sikernek? Minek örülnél a legjobban?

Siker? Az egy felfújt lufi, ami hamar kipukkad; csak egy gumicafat marad belőle, amin átgyalogolnak az arra járók. Annak viszont nagyon örülnék, ha olvasnák a könyveimet, minél többen. Nekem öröm megírni, néhány visszajelzés szerint olvasni is… már akinek az én gondolataim, történeteim elfogadhatóak.

Rajongóid, olvasóid hol találkozhatnak veled személyesen?

Nincsenek rajongóim, nem olyan könyveket írok. Szórakoztatni szándékozom az olvasót, néhány órára elvonni a hétköznapoktól. A személyes találkozót kihagynám; koros nő vagyok, mármint külsőleg, küzdök némi gátlással is.

Mi az, amit még elmondanál magadról és még nem tudnak az olvasóid?

Minden időmet az írás, vagy az olvasás tölti ki. Esténként tévézek, de már észrevettem magamon, hogy másként… író szemmel. Találok hibákat, pedig csak filmeket nézek, mással alig foglalkozom.

Két lányom, két unokám van, ők a családom; néhány barát, sok ismerős, ennyi.

Mit tanácsolsz elsőkönyves írók számára?

Konzervatív vagyok ebből a szempontból: minél több klasszikus irodalmat el kell olvasni, a világirodalom és a magyar irodalom területéről is. Tudom, manapság már nehéz átrágni magát az embernek egy Jókai regényen, de kihagyhatatlan! Olvasni… ez a legfontosabb, érezni az életet, tapasztalatokat gyűjteni. Tanulni másoktól, értéket teremteni és nem árut!

Kit tekintesz írói példaképednek, ha van ilyen?

Sok példaképem van… leginkább Molnár Évát emelném ki (Vavyan Fable), ő nagyon közel áll hozzám. Agatha Christie, Raymond Chandler, Patricia Highsmith, Herman Wouk és a Bronte nővérek… folytathatnám napestig.

Mit gondolsz a könyvkiadás mai helyzetéről és mi az, amiben szerinted változásra van szükség?

Nem nagyon tudok véleményt mondani… Nem jó a helyzet, az szemmel látható. Leginkább e-könyvben publikálok, mert nagyon magasak a nyomdai költségek, amire még rárakódnak egyebek… megfizethetetlenné váltak a nyomtatott könyvek. Én magam is piacon, egyéb helyen szerzem be a mások kínálta használt könyveket. Új könyvet nem is tudom már, mikor vettem.

Milyen változás kellene? Fogalmam sincs! Nálam sokkal kompetensebbek sem tudják még, de valamilyen változás bizonyára szükséges.

Én maradok a self-publishing kiadásnál; ez fekszik nekem. Talán majd rászoknak az emberek is a „kütyün” való olvasásra…

                                                                                                                                                           Bambula