.jpg?1427809484)
Háyt biztosan nem szükséges bemutatni a hazai olvasóközönségnek, én mégis ejtek néhány szót az íróról, hiszen jómagam is folyton összefutottam a nevével irodalmi lapokban, kapásból öt művét is fel tudtam volna sorolni, de mélyebben semmit sem tudtam róla igazán. Pedig a Móricz utódjaként is emlegetett szerzőről bizony illik tudni.
Az ötvenes éveit taposó úriember mára már szinte az összes létező irodalmi díjat bezsebelte, saját kiadót tudhat magáénak, a próza és a líra műfajaiban is jelentős számú kiadványa megjelent, mindemellett számos irodalmi lapban publikált írásait is olvashatjuk. Művészi tehetsége a képzőművészetre is kiterjed, rajzokat, festményeket készít, saját műveit ő maga illusztrálja, köteteinek borítóiról is a saját munkája köszön vissza. Egykor a zenéléssel is megpróbálkozott, bár azt nem sokáig gyakorolta, zene iránti rajongása máig nem lankadt. Azt hiszem, kimondhatom, Háyt nem lehet megkerülni.
Miután néhány interjút elolvastam vele, s ismerkedni kezdtem a gondolataival, nem volt kérdés, hogy nekilátok-e művei olvasgatásának. A legutóbbi kiadványát választottam, a Napra jutnit, ami igencsak nagy sikernek örvend a magyar olvasók körében. Azt mondják az irodalomkritikusok, azt a fajta őszinte és kendőzetlen stílust, amellyel Háy alkot, csak Móricz Zsigmond tudta alkalmazni a parasztábrázolásban. Az egyszerű, vidéki emberek részletes gondolatábrázolása miatt avatom kedvencemmé Háy Jánost. Nem túloz egyetlen mondat erejéig sem, a korhű, tiszta valóságot írja le. A 70-es évek falusi élete úgy köszön vissza köteteinek lapjairól, hogy azt csak bólogatva lehet olvasni, annak, aki maga is átélte azt a korszakot, vagy pontosan tudja, hogy milyen is volt az élet akkor.
A Napra jutni három generáció szemszögéből mutatja be egy család történetét. A nagy kedvenc mindenki számára a Fiú szemszöge lesz, hiszen ő még ártatlan és őszinte, vágyai sértetlenek, de a nagyapa nézőpontja is hoz némi újdonságot a „történetbe”. Háyt a mesélése miatt is szeretjük, az pedig zseniálisan van itt is papírra vetve. Nincs szükség gondolatjelekre, nincs szükség ezernyi bekezdésre, s párbeszédvonalkákra, ő az ékes magyar nyelv eszközeivel megoldja ezt könnyedén. A Fiú „története” nem feltétlen nyomasztó, bár a másra vágyás gyakran szomorú dolog. Elvágyik a falusi környezetből, a szülői háztól, a dolgok és a világ megismerésén ügyködik, tudni szeretné, mit vár tőle a környezete, hol a helye. Mindezt gyermeki naiv rácsodálkozással a világra.
Háy tömören fogalmaz, egyszerű nyelvezetével erősen odacsap, ahol csak teheti, s az olvasót pihenésre készteti. Az önéletrajzi novelláival egy kicsit őt is megismerjük, s ezáltal csak még jobban szeretjük majd. Minden könyvcíme hívogató kicsit (A bogyósgyümölcskertész fia, A fiú, Napra jutni, stb.), ez mégis az egyik legbeszédesebb mind közül. Jelen kötet azok közé a könyvek közé tartozik, amit biztosan érdemes majd gyermekünk kezébe adni, sőt, elődeinknek is méltó olvasmány lehet. Miért? Ezekért a gondolatokért: „Milyen kár, hogy nem azt látja az ember különlegesnek, ami mindig van.” Háy megtanít arra, hogy azt lássuk különlegesnek, ami mindig van.
Hompoth Erika
