Édesapámat 15 évvel ezelőtt gyilkolták meg. (Élettársának volt barátja lőtte le.) Régebben mindig valami fennkölt és érzékeny dolgot mondtam, amikor erről kérdeztek, de most már sokkal kuszább. Ma hatalmas szimpátiát érzek apám iránt, mivel hozzá hasonlóvá formálódok.

Évtizedekig nem volt egy olyan meghatározó könyv, mint az Amerikai psycho. Az emberek nem akarnak valamilyen politikailag inkorrekt dologgal kapcsolatban lenni, mert arra annyira azonnali a visszacsapás az interneten. Emiatt inkább biztosra mennek.

A szüleim válása képtelenné tett engem, hogy konfliktus közelében legyek. Annyira feszültek és kellemetlenek voltak, amikor együtt voltak, hogy a közelgő erőszak érzése a levegőben volt. A Harcosok Klubjával újra akklimatizálódtam az erőszak gondolatához, de még akkor is szabályokkal és megegyezésen alapuló elvekkel kellett megalkotnom.

Az internet korában a pornográfia az a hatalmas dolog, amiről senki nem beszél. Ez egy olyan nagy titok, mely hatalmas forgalmat generál az új Vadnyugaton. Ez az árucikké vált élmény tiszta, nonverbális példája, a könyvek pedig a másik példa. 

A testvéreim és én viccelődni szoktunk arról, hogy milyen jól alakult az életünk. Figyelemreméltó dolgokat értünk el, tekintetbe véve felnövésünk nyomorúságát, hogy mennyire szegények voltunk. El kellett hagynom gyermekkorom káoszát és egy olyan életet kellett teremtenem, melyben én nem vagyok más emberek zaklatottságának szenvedő alanya.

Próbálok magas irodalmi hatásokat elérni szórakoztató irodalmi eszközökkel. Csodálom a szórakoztató irodalmat, mely fizikai válaszokat generál: visszataszítja, „éhessé teszi”, vagy szexuálisan felizgatja az olvasót.

Amikor otthagytam a főiskolát, autószerelőként dolgoztam. A kétkezi munkák megadták nekem azt a szabadságot, mellyel az írást kellemes időtöltésként közelíthettem meg, szemben azzal, hogy a pénzszükség miatt, vagy karriert akarva tettem volna ezt. Számomra (az írás) egy szerető volt: tiszta élvezet.

Majdnem az egész baráti köröm AIDS-ben halt meg a nyolcvanas években. Egy hospice-ban dolgoztam és néztem, ahogy emberek fertőzésekbe halnak bele. Akkoriban gyári munkám volt, de a tény miatt, hogy nem úgy haldokoltam, mint ezek az emberek, fantasztikusan éreztem magam.

Bűnösnek és félelmetesnek érzem, hogy a legnagyobb öröm pillanatai akkor találnak meg, amikor egyedül vagyok. Amikor írok, valami, ami nem volt tervezve megvilágosodik előttem és akkor élem át ezeket a megvilágosodásokat.

A barátaim fel tudnak villanyozódni, hogy a történetük fel lett használva a regényeimben, de haragszanak, amikor prózairodalomban ábrázolom őket. Félnek, hogy elveszítik a magánszféra érzését.

Mondhatná valaki, hogy a tunyaság tartott az élettársam mellett húsz évig. Minden bennem lévő káoszt és zaklatottságomat a könyveimbe öntöm, így az otthoni életem harmonikus maradt.

Nihilistának neveztek, de én inkább romantikusként jellemezném magamat. Mindig olyan narratívákat keresek, melyek összehozzák az embereket. Szeretem, ha a könyveim végén inkább esküvő van, mint halál.

Forrás: The Guardian