Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Könyvkritika: Daniel Kehlmann - A világ fölmérése
Avil%c3%a1gf%c3%b6lm%c3%a9r%c3%a9se

Megint egy nagy felfedezés, megint egy remekmű, megint egy nagy irodalmi élmény. Az 1975-ben, Münchenben született, majd hatéves korában családjával Bécsbe költözött német-osztrák író, aki még most is csak 41 éves, egészen fiatalon kezdte pályáját, és rögtön felfigyelt rá az irodalmi közvélemény. Első regényét, a Beerholm-illúziót, 22 évesen vetette papírra, és most tárgyalandó művét is csupán harmincévesen, 2005-ben írta. Azóta is publikálja esszéit, novelláit és regényeit, és szerencsénkre – valamint a Magvető Kiadó jóvoltából – ezek többsége már magyarul is olvasható.

A világ fölmérése fikció és non fiction, olyan szépirodalmi mű, melynek sok a valóságalapja, megírásához bizonyára komoly kutatásra volt szüksége az ifjú szerzőnek. Mindkét főhőse híres és létező figura, a maga területén egyedülállót alkotó tudós. Egyikük Alexander von Humboldt (1769-1859) természettudó, utazó és – mondhatni – földrajzi felfedező is, hiszen utazásai során európai, nyugati ember számára sosem látott vidékeket térképez fel (elsősorban Dél-Amerikában), innen a regény címe is. Másikuk a „kis Gauss”, aki persze „nagy Gausszá” válik, sőt elnyeri „a matematika fejedelme” címet, persze nem ténylegesen, hiszen ilyen rang nincs, de a tudomány emlékezetében. Carl Friedrich Gauss (1777-1855) azonban nemcsak a matematikában alkotott nagyot, de a természettudomány sok ágában, többek között a csillagászatban is. A XVIII. század végén járunk, de a két tudós végül csak 1828-ban találkozik egymással.

 

Humboldtról illik elmondani, hogy volt egy hozzá hasonlóan jelentős testvére, Wilhelm von Humboldt (1767-1835) nyelvész és esztéta, és a híres berlini Humboldt Egyetem mindkettőjükről kapta nevét, bár az épület előtt éppen Alexander szobra áll. Az 1810-ben alapított univerzitást, mely 28 Nobel-díjast adott a világnak, csak 1949 óta nevezik Humboldt Egyetemnek.

 

Gauss született zseni volt, különleges tehetsége már egészen kiskorától megnyilvánult – erről sok legenda szól. Talán a leghíresebb a következő:

Az általános iskolai tanára diákjait azzal akarta lefoglalni, hogy megkérte őket, 1-től 100-ig adják össze az egész számokat. A fiatal Gauss mindenki megdöbbenésére másodpercek alatt előrukkolt a helyes megoldással, megvillantva matematikai éleselméjűségét: a számsor alá visszafele leírta a számokat, majd az oszlopokat összeadta, így azonos összegeket kapott: 1 + 100 = 101, 2 + 99 = 101, 3 + 98 = 101 stb., ami összesen 100 darab számpár x 101 = 10100 eredményhez vezetett. Ezt elosztotta 2-vel, és megkapta a helyes megoldást, az 5050-et. El lehet gondolni tanára bosszúságát (hiszen nem maradt ideje és nyugalma a maga dolgával foglalkozni) és megdöbbenését a kisfiú eredményén.

 

Ahogy a nagy tudósok többsége, Alexander és Carl Friedrich is megszállott volt, talán kicsit őrült is. Mindketten szenvedéllyel foglalkoztak tárgyukkal, választott témáikkal. Alexander azonban nem szobatudós volt: ő valóban föl akarta mérni a világot, legalábbis annak ismeretlen részét, ezért nagy utazásokat téve és magát nem kímélve. Csoda, hogy túlélte a veszélyekkel teli dél-amerikai utat. No és Gauss sem csupán a számok bűvöletében élt, legalább ennyire rajongott a női nemért.

 

Ami még nagyon érdekes, hogy a Humbold fivérek jómódú arisztokrata családban születtek, Gauss viszont nagyon mélyről, nagy szegénységből és tudatlan környezetből jött. Az utóbbi élete azt példázza, hogy a nagy tehetség valóban utat tör magának.

 

Humboldt Oroszországot is szerette volna „fölmérni”, el is utazott oda, de a már akkor is zárt és gyanakvó birodalomban erre nem volt módja, minden lépését árgus szemekkel figyelték.

A könyv a két tudós története miatt is érdekes, de nem ez a fő erénye: kiválóan, remek stílussal, humorral megírt, letehetetlen olvasmány.  

Gimes Katalin