Ottlik Gézát akkor ismertem meg, mikor a középiskolai magyar fakultáció tanárom megmutatta az „Iskola a határon”-t. (Na nem személyesen ismertem meg. Nem beszélgettünk, kávézgattunk, nem lógtunk órákon át a telefonon, nem festettük ki egymás lábkörmét…)
Ottlik azért is aktuális, mert 2015 októberében volt 25 éve, hogy elhunyt. Az Iskola a határon a legfőbb műve. Az irodalmi okosok szerint egész életében ezen az egy regényen dolgozott, hiszen korábbi és későbbi műveiben is megtalálhatók ugyanazok a szereplők.
A mű egy katonaiskoláról szól, s Ottlik korai iskolai élményein alapul. Igazán szemléletesen ábrázolja ennek a bezárt világnak a sajátosságait, egy fiatal fiú érzéseit, konfliktusait, s mindezt oly módon, hogy egy nagyobb problémára is emlékezteti az olvasót: soraival, és sorai között társadalmi, alapvető emberi kérdéseket feszeget.
Ami Ottlik későbbi iskoláját illeti, a Budapesti Tudományegyetem matematika-fizika szakára iratkozott be. Így mesélt döntéséről:
„Magyar–francia–matematika szakra akartam beiratkozni, ki is töltöttem a nagy barna íveket, de a tanárképzőben figyelmeztettek, hogy ez együtt nem megy, húzzam ki a matematikát. Vitatkozni próbáltam, még csak nem is válaszoltak, persze; mire dühömben kihúztam a magyart és a franciát”.
Úgy vélem, ez igazán jellemző a szerzőre. Ottlik érdeklődésének sokszínűsége, nyitott világlátása, tág tudata visszatükröződik az okosok által remekműként emlegetett műben. Megint el fogom olvasni.
Szeverényi Orsolya
