Szomorú könyv. Nagyon szomorú. Ez az első jelző, ami az olvasó eszébe jut, amikor leteszi ezt a csodás regényt. A regényt, mely ötven évvel első, észrevétlen megjelenése után világhírű lett, európai bestseller. Méltán. A legnagyobbak közül való, ehhez nem fér kétség. Szívszorítóan szomorú regény, holott egyetlen igazán nagy tragédia sincs benne. „Csodás felfedezés mindazoknak, akik szeretik az irodalmat.” – idézik a borítón Ian McEwan, a kortárs angol író véleményét. „Briliáns, gyönyörű, hajthatatlanul szomorú, bölcs és elegáns regény.” – Ez pedig Nick Hornby, a másik mai, mértékadó angol író véleménye, ugyancsak a borítón kiemelve.
Egy ember élete. Egy hétköznapi tanáremberé, akivel nem történik semmi különös. A Missouri Egyetemen tanul, ahová 1910-ben iratkozik be, majd ugyanott tanítani kezd. Jön az első világháború, amelyben Stoner ugyan nem vesz részt, de elveszti egyik legjobb barátját. Persze vannak konfliktusai és rosszakarói pályája során (kinek nincsenek?), megnősül (rosszul), születik egy gyermeke, később lesz egy szerelme, aztán megöregszik és meghal. Ennyi. Ez a szüzsé. De ebből az egyszerű anyagból egyszerű nyelvi és stiláris eszközökkel egy remekművet alkotott az amerikai szerző. Ha van ismeretlen katona sírja, hőse a halála után megérdemelné az ismeretlen átlagember sírját is. De vajon valóban átlagember-e Stoner? Igen, mondhatni – az életének tényeit látva csupán. A mélyből jött, egy tanyáról, ahol a szülei gürcölve, a földet túrva próbáltak a felszínen maradni. Aztán ez az egyszerű, tanulatlan emberpár elküldi egyetlen fiát az egyetemre, hogy tanuljon agrártudományt, hátha többre viszi majd náluk, miközben megmarad a föld szolgálójának. De a fiú érdeklődését az egyetemen hamarosan felkelti az irodalom – köszönhetően egy kiváló oktatónak, no meg egy Shakespeare-szonettnek –, és szakot vált, angol irodalommal kezd el foglalkozni. Majd bent marad az egyetemen, és kiváló oktató lesz, könyvet is ír. Nagy szakmai ambíciói nincsenek, és a szamárlétrán alig halad előre, csak a halála előtt, már nagybetegen kapja meg a teljes egyetemi tanári címet.
Szerelemből nősül, de Edith, a felesége… nos – kimondhatjuk – érzelmi fogyatékos. A házasság boldogtalan, mégis születik egy lányuk, Grace, akitől Stoner végre szeretet kap, és adni is tud neki, egészen addig, míg Edith meg nem próbálja elválasztani őket egymástól. Így az apa-lány kapcsolat is felemássá lesz. Grace élete is vágányra fut: egy véletlen terhesség miatt kényszerű házasságot köt (anyja erőltetésére), majd hamarosan a második világháború elején elveszti a férjét, akit alig ismer, megszüli a fiát, akit már alig tud nevelni, inkább odaadja férje szüleinek, és inni kezd.
Stoner életében időközben megjelenik a színen Katherine, a fiatal hallgatónő, és ő jelenti a férfi számára az igazi, kölcsönös szerelmet. Kapcsolatuknak mégis véget kell érnie. A férfi gyakorlatilag zsarolás áldozata lesz: ebben a prűd időszakban egy oktató nemigen tarthat büntetlenül szeretőt. A feleségétől való válásról pedig szó sem lehet.
Nehéz megfejteni a zseniális regény titkát. Talán mindannyiunkról szól: a szenvedésről, mely akkor is elkerülhetetlen, ha nem kíséri életünket tragédiák sora. Az egyszerű, mégis megragadó és páratlan írásmód is nagy szerepet játszhat.
A szerző húsz éve halott, életében négy könyvet írt, de ez az első munkája magyarul. Várjuk a többit is.
Itt kell még megemlíteni a kiváló fordítást, mely Gy. Horváth László munkája. Kiemelném még a gyönyörű borítót egy gyönyörű férfi fotójával. És külön köszönet a Park Kiadónak, mely idén nem először ad ki nagy élményt nyújtó nagy felfedezéseket.
Gimes Katalin
