Péterfy Gergely: Kitömött barbár
Ez a regény nyerte el idén, 2015-ben az Aegon-díjat, az év legjobb könyveként. Miért ezzel kezdem a könyvismertetést? Azért merül fel a kérdés, mert a díjak, tudnivaló, nem minden esetben tükrözik a művészi értéket. Ellenben a 2006-ban alapított Aegon-díjnak komoly rangja van, egyre komolyabb. Nem a velejáró jelentős pénzjutalom miatt, hanem az eddigi kitüntettek névsora miatt – Spiró Györgytől Rakovszky Zsuzsán át, Esterházy Péterig –, valamint a zsűritagok kiválasztása okán: mindannyian kiváló irodalmárok. De még ez se biztosítaná az elfogulatlanságot: az alapító okiratba foglaltak szerint a döntnökök évről évre részben vagy egészében változnak.
2015-ben joggal nyerte el a Kitömött barbár című regény az Aegon-díjat. Kazinczy Ferenc életéről szól a könyv, arról az írónkról, akiről iskolai tanulmányainkból annyi dereng fel legtöbbünkben, hogy valamiért (nos, a Martinovics-féle összeesküvésben vállalt szerepéért) börtönben sínylődött, no és ő volt a magyar nyelvújítás úttörője. Ennyi, nem több. Péterfy Gergely témaválasztása különös, de a könyvet elolvasván meg kell állapítanunk, hogy kiváló. Tíz évig dolgozott a művén, ami érthető: bizonyára komoly kutatásokat végzett nemcsak Kazinczy életéről, de a szabadkőművesek világáról, sőt az egész korszakról, mely a felvilágosodással indul, és a reformkorba torkollik, bár a benne élők sem a felvilágosodás eszméinek, sem a reformoknak széles körű elterjedését nem tapasztalják meg.
Tragikus sors Kazinczyé. A kiváló és tanult elme eszméi kiteljesedése és vágyott életformája – könyvek, zene, képzőművészet és pezsgő kulturális élet Széphalmon, barátok – helyett először börtönben, majd egyre nagyobb nyomorban találja magát. A halála is szenvedésekkel telien tragikus: elkapja a kolerát.
45 évesen ugyan szerelmi házasságot köt a 24 éves Török Sophie-val, aki atyai barátja, első mestere, a maga megszállottságában is figyelemreméltó, alkimista Török Lajos gróf kisebbik leánya, s akivel nyolc gyermeket nemzenek, és egymásnak egyenrangú szellemi társai is, de az életük nem úgy alakul, ahogy mindketten szerették volna.
Két nemesember hogy kerülhet a szegénység, a csaknem-éhezés helyzetébe? Olyannyira, hogy a gyermekeiket sem tudják felnevelni, sorban, mindegyiket – mármint az életben maradottakat – távoli rokonok gondjaira kénytelenek bízni. Nos úgy, hogy mind Kazinczynak, mind Török Sophie-nak igencsak meggyűlik a baja a testvéreikkel. Akár súlyos testvértörténetekként is olvashatjuk a regényt: a két kiváló emberpéldányra a súlyos féltékenység és a bosszú vetül: Sophie-nak apja halála után az öccse, Pepi egyszerűen nem akarja kiadni a jogos örökrészét húszévi pereskedés után sem, a félig-meddig őrült nővére pedig titokban szerelmes Kazinczyba – miközben titkos inceszt viszonyt folytat saját öccsével –, el lehet képzelni, mit érez, amikor a férfi nem őt választja. De nem jobb a helyzet Kazinczy családjában sem: mindkét öccse primitív, tanulatlan és bosszúvágyó, mindent elkövetnek, főleg Dienes, hogy tönkretegyék a börtönévektől már amúgy is megkínzott bátyjukat.
De mindeddig egy szót sem ejtettünk a címadó „kitömött barbárról”. Angelo Soliman a Bécsben élő nagy tudású, kulturált, sokat tapasztalt néger – bocsánat, színes bőrű – férfi már idősödvén megismerkedik a még fiatal magyar Kazinczyval, és életre szóló barátságot kötnek. Kitaszítottságukban, sorsukban, érdeklődésükben sok a közös: ők igazán szót értenek egymással. Képzeljük el a több mint kétszáz évvel korábbi osztrák várost, melyet hiába érintett meg a francia felvilágosodás szele – benne egy fekete emberrel. Soliman ugyan szerez barátokat, sőt egy-egy támogatót is, a nők, sőt a férfiak egy része is odavan érte, feltehetőleg szexuális fantáziájukat mozgatja meg, még meg is nősül mint egy „normális ember”, és gyermeke, egy leánya is születik, de mindig a megvetett kívülálló marad, a furcsa lény, akire inkább állatként tekintenek, semmint emberként. A felvilágosodott, széles látókörű néger, akit a primitív emberek különlegességnek, érdekességnek, rosszabb esetben barbárnak tartanak, s akit halála után valóban mint az állatokat ki is tömnek és kiállítanak. Ettől kezdve lehet bámulni kitömött testét a hüllők és lajhárok mellett. Bámulni őt és elfelejteni azt, amit talán sosem tudtak: ember volt, nem is akármilyen. Feltehetőleg mindenre érdemesebb, mint a bámészkodók.
A megvetettség, a kitaszítottság, a – ma úgy mondanánk – kisebbségi lét minden átka benne van a regényben, úgy, ahogy a mai magyar valóságban is. A világ nem sokat változott. A négergyűlöletnek ma ugyan nincs „divatja”, de van helyette más bőven, nem sorolom. A regény azonban nem eme áthallások miatt kiváló. Az emberi kapcsolatok mély, finom leírása, egy egész korszak érzékletes bemutatása, a főszereplők mellett a mellékszereplők jellemrajza és a rendkívüli stílus, különleges nyelvi bravúr, amivel a szerző él és dolgozik, mind méltán helyezik ezt a regényt a legkiválóbbak közé.
Gimes Katalin
Péterfy Gergely: Kitömött barbár
Pesti Kalligram Kft., Budapest, 2014
