Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Rasszizmussal és homofóbiával vádolják a Szerelmünk lapjai íróját
Sparks

A Nicholas Sparks által alapított iskola egykori igazgatója diszkrimináció miatt perli az ismert írót, azt állítva, hogy Sparks aljas és felháborító nézetei okán lejáratási hadjáratot indított a tanár ellen.

A 47 oldalas panasz egy sor vádat tartalmaz Sparks ellen, így többek között azt is, hogy diákok egy olyan csoportját támogatta, mely meleg diákok ellen akart tevékenykedni, illetve, hogy az embereknek azt mondta, hogy Saul Benjamin, a felperes Alzheimer-kórban szenved.

Benjamin, az Epiphany School of Global Studies volt igazgatója elmondta, hogy a legnagyobb fikció, melyet Sparks létrehozott, az az volt, hogy Sparks a sokszínűség és a befogadás támogatója. Valójában azonban Sparks távol a nyilvánosságtól kirekesztő nézeteket vall a feketékről, az LGBT társadalom tagjairól és a nem keresztény vallást gyakorlókról – állítja Benjamin.

Benjamin továbbá azt is elmondta, hogy azzal, hogy Sparks azt terjesztette, hogy Alzheimer kórban szenved, hírnevét is tönkretette az Észak-Karolinában található New Bern közösségében.

Az Epiphany School független mindenféle hivatalos vallási kötődéstől, de értékeit és alapvető elveit a zsidó-keresztény hitből meríti. Sparks - akit római katolikusként neveltek - elsőként 2013-as, Hosszú utazás című könyvében írt zsidó származású főszereplőkről.

Benjamin, aki zsidó örökséggel rendelkezik, de kvéker hitű, úgy véli, hogy erőfeszítései, melyek arra irányultak, hogy az iskolát sokszínűbbé tegyék, feldühítették Sparksot és az iskolai tanács tagjait.

A panasz, mely Sparks 2000-es, A tűzlovag című regényének három sorával kezdődik, pénzbeli jóvátételt kér az alperes által elszenvedett mentális és érzelmi stresszért, melyet állítólag a felperes miatt szenvedett el.

Sparks szóvivője még nem nyilatkozott az eseményekkel kapcsolatban.

Forrás: The Guardian