Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Könyvkritika - Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia
Bogy%c3%b3s

A bogyósgyümölcskertész fia címet viselő és huszonöt részt tartalmazó novellagyűjtemény 2003-ban került az olvasóközönség elé. A kötetről és annak kompozíciós eljárásáról fontosnak tartok megemlíteni néhány jellegzetességet. A könyv kapcsán fel kell tennünk azt a kérdést, hogy tulajdonképpen mit is tartunk a kezünkben? Egy novellafüzért vagy esetleg regényt? A helyzet korántsem egyértelmű és ezt akár már két novella elolvasása után is tapasztalhatjuk.

Háy János olyan kompozíciót alkotott, amelynek egyes elemei önállóan, azaz külön-külön álló novellákként és egyben, azaz mintegy regényt – vagy legalábbis regényszerű műalkotást –olvasva is megállja a helyét. A bogyósgyümölcskertész fia sok dologról szól. Általánosan olvashatjuk a kötetről írott kritikákban, hogy „arról beszél, milyen is volt a hetvenes évek Magyarországán gyereknek lenni”. A műnek bizonyos szempontból valóban ez a létélmény ad keretet, azonban nyilvánvalóan ennél jóval többről van szó. Az említett keretbe rengeteg dolog ágyazódik bele, a család, apa-fiú kapcsolat, szerelem és a barátság is mint alapvetően számos kérdést felvető létszféra jelenik meg.

Sajátos, hogy Háy János nem ítélkezik, legalábbis azt talán bizonyosan állíthatjuk, hogy nem nyilatkoztatja ki expresszíve állásfoglalását a felvetett problémákban. Talán csak halványan érzékelhetünk – vagy inkább csak találgathatunk? – olykor valamit abból, hogy miféle interpretációt érez érvényesnek a szerző az adott szituációban. A mű egyik legnagyobb erőssége talán éppen ebben rejlik: hihetetlenül nagy és szabad teret enged az olvasó/felolvasó értelmezésének Azt azonban nem tagadhatjuk, hogy a nyelvi eszközkészlet, amelyet Háy János választott, és amelyet az egész művön végigvonultat, bizonyos szinten mégis determináló erejű. A szerző nyilvánvalóan az élőbeszédhez közel álló, illetve abból táplálkozó nyelvi eszközkészlettel dolgozik és ez kitűnő „alapanyagul” szolgál a felolvasásra, azaz egyértelműen a „hangzósságot” erősíti. Elég ha csupán arra gondolunk, hogy milyen hangsúlyos a kötetben a szleng használata, illetve a mondatszerkezetek, a diskurzusok szerkesztése is  roppant határozottan erősítik azt az érzetet, hogy ezt a művet – történést – valaki mellettünk ülve, nekünk „meséli”. A bogyósgyümölcskertész fia Rátóti Zoltán előadásában hangoskönyv formájában is megjelent, így lehetőségünk van egy kiváló magyar színész interpretációját is hallhatjuk. Háy János műve nem tekinthető pesszimistának, még ha időnként gyanút is fogunk, és érzi ezt Rátóti Zoltán is, így nyilvánvalóan nem érzi szükségét egy dekadens életérzéssel átitatott hanghordozásnak, saját olvasást követően nyugodt szívvel ajánlom a hangoskönyvet is.

 

                                                                                                              Viola Tamás