Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Könyvkritika - Emma Donoghue: A szoba
Szoba

A szoba témája igen merész, már-már provokatív, amit elősegít, hogy az írónő valós történet alapján írta. A könyv sokaknak, beleértve jómagamat is, meghatározó olvasmányélménnyé nőtte ki magát. Nőként talán mindennél felháborítóbbnak tartom azt, hogy egyáltalán létezik ilyesmi, amiről ez az írás szól. Itt fontos megemlíteni az amstetteni rémként elhíresült férfi esetét, amely botrány 2008-ban pattant ki. A vád szerint egy helyi lakos huszonnégy éven át tartotta fogva saját lányát a pincéjükben kialakított helyiségben, s ez idő alatt többször erőszakot tett rajta.

Így a fogvatartó hét gyermeket nemzett saját lányának, közülük hármat tartott szintén a pincében, a többieket önmaga nevelte házában, mit sem sejtő feleségével, aki állítólag semmit sem tudott a lent raboskodó lányáról és vérfertőzött unokáiról. Az ügyre úgy derült fény, hogy a fogvatartott lány egyik gyermeke rosszul lett, az „apanagyapa” pedig lement, hogy ő maga vigye el a kicsit az orvoshoz. Eközben a rabanya a gyerek zsebébe egy segélykérő üzenetet rejtett, melyet a kórház alkalmazottjai meg is találtak.

Nos, ez a cseppet sem vidám történet, mely alapján A szoba című könyv íródott. A fent említett történet csak az alapszituáció (a könyv esetében is) így, az, hogy mi minden történhetett még a fogságban töltött évek alatt, azt nem kell részletezni. A téma eléggé aktuális. Tulajdonképpen mindig aktuális. Nemrégiben felröppent egy újabb, ilyen esetekben gyakran idézhető szösszenet, miszerint a családon belüli erőszak nem büntetendő, mert családon belül történik, nem tartozik senkire. Ezt értem aktualitás alatt.

A regény 2010-es, rekordszámban eladott mű. A magyar fordító, Csonka Ágnes egyszerűen zseniális és kifogásolhatatlan munkája egyszerre meghatóan és megrázóan adja vissza egy néhány éves kisfiú belső gondolatait. A könyv mindössze öt fejezetből áll, melynek címei: Ajándékok, Nemhazudás, Meghalás, Utána, Élés.

Ezekből a címekből vagy egy kortárs költő versei juthatnak eszünkbe, vagy a már említett gyermeki nyelvi logika, kifejezésmód. Esetünkben természetesen az utóbbi igazolódik be. A könyv nyelvezete végig gyermeki, egy kisfiú szemszögéből kapunk meg minden információt, nyersen, őszintén, csodálatos gyermeki filozófiával megfűszerezve. Azon túl, hogy belecsöppenünk két ember intim magánéletébe, egy kicsit helyretesszük ezáltal a magunkét is.

Amikor először olvastam, annyi idős voltam, mint a főszereplő lány, elrablása idején, fogva tartásának kezdetén. Ebből adódóan automatikus lehetett volna, hogy megpróbálok ezzel a karakterrel azonosulni, ami sikerült is, de valahol mindenkiben ott van a gyermek, és belül mind olyanok vagyunk, mint az a kisfiú, aki erre az elszigetelt helyre született.

Amit igazán kiemelnék: a lány dolgai, mindennapi rutinja a gyerek szemén-nyelvezetén keresztül az egyik legszebb és legmeghatóbb, legőszintébb dolog, amit az elmúlt öt évben olvastam. Igazából már a regény közepén megoldódni látszik minden, a lány folytathatja életét, a kisfiú pedig elkezdheti – de valójában ez a legnehezebb és a legszívbemarkolóbb pontja az írásnak: a gyerek szocializációja a való világban. Ez sokkal, de sokkal izgalmasabb, mint az amúgy egészen kézenfekvő Stockholm-szindróma boncolgatása lehetett volna.

A könyvet nem csak felnőtteknek tudom ajánlani, de ha lehet, tennék rá egy tizennégyes korhatárt.

                                                                                                                                                                                   Kárász Klaudia