A történet főhősnője, Ronnie egy nagyvárosi lány, akinek elváltak a szülei, és a nyarat az apjával kényszerül tölteni annak tengerparti házában, öccsével együtt. Egyáltalán nem tetszik neki az ötlet, utálja minden egyes porcikájával, amit nem győz éreztetni apjával sem, amikor három év után először újra találkoznak. Megállás nélkül hadakozik vele, fittyet hány minden szabályra vagy jó tanácsra, amit kap, és az első estén máris rossz társaságba keveredik. Ezt akkor még nem tudja, hiszen az itt felszedett társaság éppen olyan, mint a New York-i barátai.
Idővel azonban kiderül, hogy közel sem hozzávalók ezek az emberek, sokkal rosszabbat is elkövettek már, mint amit ki tud találni. Bajba is keveredik miattuk. Ugyanezen az első napon találkozik – pontosabban ő belé botlik – egy magas, jóképű és nagyon csinos sráccal. A srácnak egyből szemet szúr a lány nem idetartozása, kirívó külsejével, lila csíkos hajával kitűnik a tömegből. A flörtölés lepereg róla, sőt még talán meg is sérti. A fiúnak egyből megtetszik ez a stílus, a nehezen kapható kihívást állít elé, de nem ezért tetszik meg neki a lány, bár az okát ő maga sem tudja.
Ronnie karakterével nem nehéz azonosulni. Sokan lázadtunk a szüleink ellen tinédzserként, és valljuk be – az elvált szülők gyermekei gyakran haragszanak a szüleikre a válás miatt. Idővel természetesen megbocsátanak, de mi van, ha későn érkezik a megbocsátás? Ha elkésünk vele? Életünk végéig fogjuk bánni a döntésünket. Ronnie magára erőltet egy jégkirálynő szerepet – hogy lazának tűnjön, vagy, hogy ne tudják megbántani az emberek, ezt mindenki döntse el magának, véleményem szerint inkább az utóbbiról lehet szó. Ugyanakkor viselkedésében sokszor megmutatkozik mennyire érző lélek, figyelmes, kedves és intelligens, aki védtelen cserepes teknősökre vigyáz, és Tolsztojt olvas. Nem nehéz megbántani, elbizonytalanítani és eléggé haragtartónak mutatkozik meg.
A nyár nagy részét veszekedésekkel tölti apjával szemben, megállás nélkül az ellenkezőjét teszi annak, amit kérnek tőle, szánt szándékkal. Azonban ahogy egyre többször találkozik Willel, kezd ő is érezni valamit a fiú iránt – eleinte csak érdeklődéssel tölti el, hogy a fiú mit lát benne, kíváncsi rá, miért is tetszik neki pontosan. Erre a kérdésre azonban maga Will sem tudja a választ; mit lehet hát tenni ilyenkor, el kell kezdeni ismerkedni. Ahogy egyre több időt töltenek együtt, úgy kezdi el hanyagolni a rossz társaságát és kezd el egyre jobb viszonyt kialakítani az apjával. Észre sem veszi, és beleszeret a fiúba; észre sem veszi, és kibékül az apjával. Egyszer csak azon kapja magát, mennyire élvezi a nyaralást, és mennyire bántja, hogy nemsokára mindennek vége szakad – jön az ősz, és ő visszamegy New Yorkba, Will pedig egyetemre megy egy harmadik városba, messzire tőle.
Próbál távolságot tartani szerelmétől eleinte, sokszor összevesznek, de valahogy mindig visszatalálnak a másikhoz – a könyv végén is. Amiért viszont nekem igazán tetszett a könyv az az, hogy amint cikkem címe is mutatja, az élet tele van meglepetésekkel, és néha rossz dolgokat is hozhat magával. Ezekről a rossz dolgokról mindig azt hisszük, hogy ugyan, velünk ilyesmi nem történhet meg, aztán amikor a rossz hírt halljuk... de sajnos, bárkivel megtörténhetnek a rossz dolgok. Azokkal is, akik ezt a legkevésbé sem érdemlik meg.
A történetben Ronnie apja a nyár végére beteg lesz. Valójában egész nyáron beteg volt. Steve ezzel a tudattal hívta fel a lány édesanyját, hogy megkérje, engedje el hozzá a gyerekeket a nyárra, hogy együtt tölthessék azt – az utolsó nyarat. Miután gyermekei megtudják állapota milyen súlyos, édesanyjuk hazavinné őket, hogy ne kelljen végigvnéznik apjuk halálát. Ronnie azonban kitart édesapja mellett, és vele marad az utolsó percig.
Sparks nagyon részletesen írja a lány érzéseit, a betegség lefolyását, hogy Steve állapota hogyan romlik szinte napról napra. Teljes átérzéssel tudtam elolvasni a könyvet, és az eddig elolvasott több tucatnyi más-más stílusú könyv közül ez volt az első, ami olyan szinten meg tudott hatni, hogy elhomályosuljon a látásom olvasás közben. Talán azért is, mert én is borzasztóan imádom édesapámat, és elképzelni sem tudnám, mit tennék, ha megtörténne vele, ami Steve-vel történt. Valóságos sztori, hétköznapi, hiszen nagyon sok ember szenved ettől a betegségtől, de kevesen osztják meg másokkal is, hogy hogyan is néz ki egy család, amikor a betegség felüti a fejét közöttük. Bensőségesen meséli el mindennapjaikat, az olvasó szinte ott érzi magát a házban ahol zongorajáték szólt azelőtt – és hogy miért is Az Utolsó Dal a könyv címe? Olvasd el és megtudod! ;) Hazaérve pedig öleld át szüleidet és mondd el nekik, mennyire szereted őket, mert ezt sosem mondhatjuk elégszer a másiknak!
Barati Tamara
