Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Könyvkritika - Kettő orvos - Tompa Andrea: Fejtől s lábtól
Fejt%c5%91ll%c3%a1b

Tompa Andrea első könyve, A hóhér háza 2010-ben jelent meg. A Ceaușescu-kori kommunizmust egy fiatal lány szemszögéből bemutató Kolozsvár-regény egyből elismert szerzővé tette az írónőt. Második regényére három évet kellett várni. Hogy érdemes volt-e, azt visszhangja mutatja: sokan az elmúlt évek legsikeresebb írásának tartják.

A regényről eddig megjelent kritikák gyakran állítják párhuzamba A hóhér házával, főként mivel ismét Kolozsvárt választotta regényének helyszínéül (lásd például Bencsik Erika Kolozsvár, az örök második, Schmal Róza Lakható hontalanság című kritikáját). A hasonlóságok azonban nem merülnek ki ennyiben.

Az írónő ismét egy igen meghatározó történelmi korszakban helyezte el szereplőit, ezúttal azonban sokkal korábbra tekint vissza, 1910 körül indít, és két orvostanhallgató szemszögéből mutatja be az első világégés előtti, közbeni és utáni időszakot; ugyanakkor nem szorítkozik csak Kolozsvárra, Budapest és Bécs utcái is felsejlenek a regényben. Mindezek mellett egyik szócsövéül ismét egy nőt választ, aki a férfi narrátorral együtt egy olyan bensőséges hangot üt meg, ami már A hóhér házára is jellemző.

Tompa Andrea előző regényéhez hasonlóan a Fejtől s lábtól-hoz is társított alcímet (Kettő orvos Erdélyben). Noha az alcím talán egyik mű esetében sem tűnik nélkülözhetetlennek, a címhez való hozzárendelésük sem elvetendő. Míg A hóhér háza esetében a „Történetek az Aranykorból” némi iróniával konkretizálja, datálja a főcímet, addig  a Fejtől s lábtól alcíme egyrészt témamegjelölő szerepet kap, másrészt, visszaad valamit abból a nyelvezetből, amely mindkét szereplő sajátja. Tompa Andrea egy olyan archaikus, köznyelvi, erdélyi, de fiktív nyelvet konstruál ugyanis, amelyet eltérő származásuk ellenére mindkét karakter nagyon hasonlóan beszél, hozzájárulva ezzel a regény eleji szólamok megkülönböztethetetlenségéhez.

A párhuzamosan folyó szólamokat, főként még a jellemek körvonalazódása előtt nehéz differenciálni, nem segítenek a fejezetek sem, hiszen a két névtelen narrátor nem azonos időközönként szólal meg, noha az általuk elbeszélt részek a tudatos megszerkesztettségnek köszönhetően fele-fele arányban oszlanak meg. A két hang szétválasztása lényegtelennek is tűnik, anonimitásuk is ezt indukálja. A mű folyamán ez a probléma azonban elhalványul, mivel jellembeli különbségeik, szóhasználataik miatt egyébként is elkülönülnek, úgy, hogy közben továbbra is összekapcsolja őket a tény, hogy lényegében ugyanazokon a helyzeteken mennek keresztül.

A főcím még az alcímnél is komplexebb, a Fejtől s lábtól az egész történetet átfogó metaforává, allegóriává minősül át.

Tágabb értelemben a kettőség a Trianon időszakára, Erdély Magyarországtól, „a fejnek a lábtól” történő szétszakítására, ám azok egy testként való örök összetartozására utal.

Elsődleges értelmében azonban a két kimerült orvos császármetszés utáni alvási pozícióját jelenti: „ Fejtől s lábtól vagyunk egymás végiben” (301.), amelynek pontos körülményeit csak a regény végén ismerjük meg másrészt viszont behozza azt a kettőséget, (de az elkülönülésben fellelhető összetartozást is), amely a regény egészén végigvonul.

Ez a kettőség már a császármetszés jeleneténél is felbukkan, hiszen a két orvos által világra segített újszülött ikrek („az egyik leány, a másik nem” [300.]) az anyaméhben is fejtől s lábtól helyezkedtek el, ugyanúgy, ahogy a zsidó fiú-lány ikerpár is, akik jellembeli különbözőségeik, de vérségi kötelékük révén ugyanazt a „fejtől s lábtól”-ságot képviselik, amelyet a két egymással élesen kontrasztban álló férfi-női narrátor is.

A főszereplők ugyanis nemcsak viselkedéseikben, gondolkodásukban, mentalitásukban különböznek egymástól, de mintha a nemi szerepeiket is felcserélték volna. Az enyedi zsidólány szakítva „nőiességével”, vallásával és a kor hagyományos női szerepeivel a tudomány útjára lép, mindeközben pedig szinte férfivé válik. Önmagát is így határozza meg: „Én úgy látom magamat, hogy félig férfi vagyok.” (137.)

Párja, a brassói székely fiatalember viszont gyakran férfiasságát nélkülözi, határozatlansága, piperkőcsége és a sebészeti pályára alkalmassá tevő finom, szinte nőies mozdulatai is erre utalnak.

A regény végén a felnőtté ért, jellemfejlődésen keresztülment szereplők élete végleg összekapcsolódik, a két, egymással párbeszédet folytató hang eggyé válik, és míg a mű elején nem vagy csak nehezen lehetett, addig a végén már nem is akarjuk, sőt, nem is tudjuk szétválasztani az egybeforrt szólamokat.

 

                                                                                                                                      Szilágyi Szilvia

 

Tompa Andrea

Fejtől s lábtól

Kalligram

Pozsony, 2013