Kezdőlap | Ajánlók | Kívánságkosár | Eladóink | Kereső | Könyvrendelés
Facebook Twitter Pinterest




Könyvkritika - Márta Alex : Özséb – Egy öngyilkos Miskolcon
Ozs%c3%a9b

A könyv szerzője, Márta Alex, akit a médiában ByeAlex-ként ismerhettünk meg. 2013-ban ő képviselte hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon Malmőben. Kedvesem című dalával 10. helyezést ért el ezen versenyen. Özséb- Egy öngyilkos Miskolcon című regény 2014-ben látott napvilágot. A szerző harmincéves volt, amikor megjelent debütáló alkotása. A könyv kisregény, mindössze 124 oldalon teljesedik ki, mit és hogyan cselekszik, mit gondol Özséb az utolsó napján.

Többek között filozofál Istenről, képmutatásról, a halálról, a lélekről, az emberségről is. Bojtor Özséb, a regény főszereplője egy nem átlagos panelproli, akinek átlagosan kell élnie. Özséb egy közel 30 éves, motiválatlan, alulfizetett könnyűzenei újságíró Miskolcon, aki egy nap azzal az elhatározással ébred, megöli magát, véget vet földi életének, aminek hátterében egy különös és nem várt üzenet áll.

„Ő ugyanis örök cinikus, örök elégedetlen. Kicsit sem optimista, a pesszimizmusból táplálkozik. Magányos, nehezen nyíló alkat, depresszív, komor, ugyanakkor azt gondolja, jó humorérzéke van − de sajnos egyre kevesebbet nevet mostanában…”

A szerző azon kevesek közé tartozik a közszereplők körében, aki nem önéletrajzi könyvet jelentetett meg. Bár a kulcsregény jellegre utalhat, hogy Márta Alex és a regényben Bojtor Özséb filozófiai tanulmányait egyaránt Miskolcon végezte, azután könnyűzenei újságíróként helyezkedett el. A szerző nyilatkozataiból, verseiből és dalszövegeiből éppúgy kiderül cinizmusa, pesszimizmusa, depresszív alkata, de jó humorérzéke is, mint a regényből. Továbbá a műből kiderül, hogy Özsébnek van egy húga is, aki bátyját „menőnek tartotta”. Éppúgy, mint a szerző életében is.

A nem mindennapi dolgokról elmélkedni tudók figyelemmel kísérhetik Özséb sajátos témáit, a többség szerint nem normális gondolkodást és viselkedést is.

 

                                                                                                                                    Juhász Andrea Gréta

Márta Alex: Özséb – Egy öngyilkos Miskolcon.

Ulpius-ház Könyvkiadó,

Budapest,

2014.