Ernest Rennanak (Párizs, 1876. május 19-26.)
Kedves barátom,
a múlt péntek (1876. május 19.) fontos dátum az életemben. Este kilenckor kaptam meg a könyvét, és azóta le se tettem. Tegnapelőtt és tegnap egyetlen szabad percem sem volt, különben azonnal írtam volna, hogy megköszönjem azt a végtelen örömet, amit szerzett.
Egyáltalán nem is emlékszem hasonló olvasmányra! Éppen ellenkezőleg, mint az a hölgy, aki úgy érezte, lapjaitól megfagy a szíve, én élveztem a művét, mint valami meleg levegőjű, illatos fürdőt. Milyen kitűnő! milyen szép! és milyen jó! Lehet, hogy sérti a katolikusokat, és a pozitivisták a homlokukat ráncolják. Nekem azonban épülésemre szolgál. És milyen nagyszerű nyelven ír! Egyszerre nemes és élvezetes. Bárhogy sodorják is az embert a gondolatai, voltak lapjai, melyeket egymás után többször is elolvastam, a csoda lehetetlensége, az áldozat szükségessége (a hősé, a nagy emberé), a Természet machiavellizmusa, meg a Tudomány jövője: olyan kérdések, melyekről még senki sem írt így, és amelyek most már, úgy hiszem, vitathatatlanok. Köszönöm, hogy szót emelt a "demokratikus egyenlőség" ellen, amit én halálos veszélynek érzek a világra nézve.
Mi egyebet mondhatnék még Magának, kedves Renamon? Szeretem a nagy szelleméért, nagy stílusáért, nagy szívéért. Megtisztelt vele, hogy könyve küszöbén a nevemet idézte; büszkébb vagyok a barátságára, mint valaha.
Most pedig újra elolvasom (mégpedig nagyítóval) ezt az elragadó és erős könyvet; aztán valamelyik nap meglátogatom, és majd elbeszélgetünk róla. /Gustave Flaubert