Alberto ​Moravia jó hatvan évig volt a huszadik század olasz irodalmi életének egyik főszereplője. Nálunk hosszú évtizedeken keresztül ő számított az első számú olasz írónak. Regényeinek, elbeszéléseinek hosszú sora jelent meg újra meg újra magyarul is, legtöbbnyire az Európa Könyvkiadó gondozásában. A Közönyösök, A megalkuvó, A megvetés, Az unalom, A figyelem, az 1934 vagy akár Levelek a Szaharából „egzisztencialista” Moraviája éppúgy hatalmas közönségsikert aratott, mint a „neorealista” Moravia: az, aki a Római történetek-et, A római lány-t, vagy a filmen is világhírűvé tett Egy asszony meg a lányá-t írta. A két Moravia valójában egy és ugyanaz. Ahogy a gazdag életmű valamennyi Moravia-hőse, az asszony meg a lánya, Cesira és az ő baljósan esendő, szépséges Rosettája sem csak a háborúvég zűrzavarából kivezető utat keresi feketézők, állativá aljasult emberek, jóhiszemű tévelygők, parasztok, nácik és fasiszták, katonák és martalócok ijesztő nyüzsgésében, hanem egyúttal az élhető és átélhető emberi életet, a szabályt, a mintát is a városok, a falvak valóságos és a hagyomány, az értékek képletes pusztulásának közepette.