A ​nemzetközi nyelv eszméje többszáz éves. Tudósok hosszú sora foglalkozott a kérdéssel. Már Comenius, Leibniz, Descartes, Bacon és mások rámutattak műveikben a nemzetközi nyelv szükségességére, de elméleti tervezeteik nem oldották meg a problémát. Ez érthető. Abban az időben még jobbára csak a tudomány emberei érezték egy ilyen nyelv hiányát. Azóta a technika, a közlekedés, a kereskedelem, az idegenforgalom fejlődése, a szélesebb körben és gyakorlatilag érezhetővé tették egy nemzetközi nyelv szükségét. Így születtek meg a különböző megoldási kísérletek, amelyek közül az eszperantó nyelv szerzett legnagyobb népszerűséget, és bizonyult legmegfelelőbbnek a kérdés megoldására. Dr. Zamenhof Lajos Lázár 1887-ben D-ro Esperanto álnéven adta ki művét. A fiatal varsói lengyel szemorvos évtizedes munkával alkotta meg az eszperantó nyelvet; szókincsét az élőnyelvek anyagából vette, logikus és leegyszerűsített nyelvtant szerkesztett, s munkáját minden jog fenntartása nélkül az emberiség rendelkezésére bocsátotta, hogy az élet növelje, fejlessze hasznossá, ha megfelel céljának, vagy utasítsa el, ha alkalmatlan a nemzetközi érintkezés előmozdítására.